Ukrajna

2023.08.23. 17:33

Veszélybe került Novák Katalin Kijevben, óvóhelyre kellett menekíteni

Egy óvóhelyre kellett menekíteni a köztársasági elnököt szerda délután.

MW

Novák Katalin köztársasági elnök megkoszorúzza az orosz-ukrán háború áldozatainak emlékfalát Kijevben 2023. augusztus 23-án

Forrás: MTI

Fotó: Nemes János

A köztársasági elnök az Instagramon posztolt a történtekről. 

A magyar köztársasági elnök kedden érkezett Ukrajnába, először a kárpátaljai Beregszászba látogatott. Szerdán a Krími Platform fórumán vesz részt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására, vélhetően ezalatt került sor a légiriadóra is.
Telegram-csatornák szerint már vége a légi riadónak, sajtóinformációk szerint orosz Kalibr cirkálórakétákat észleltek, melyek az ukrán főváros felé tartottak. Ezt követően pedig a Kijev közelében fekvő észak-ukrajnai Csernyihiv városát érte rakétacsapás, melyben öten életüket vesztették és többen megsérültek – adta hírül a Magyar Nemzet.

Novák Katalin később egy Facebook-posztban mondott köszönetet az aggódó üzenetekért, és elmondta az is, hova indul ukrajnai látogatása után:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában