Pozsony

2023.05.15. 14:43

A szlovák államfő kinevezte az Ódor Lajos vezette szakértői kormányt

Kinevezte hétfőn Zuzana Caputová szlovák államfő az általa jelölt szakértői kormányt, élén Ódor Lajossal, aki nem sokkal ezután átvette a hivatalt a távozó Eduard Heger ügyvivő kormányfőtől.

Mw

Zuzana Caputová szlovák elnök (j3) a az új, szakértői szlovák kormány tagjaihoz szól az Ódor Lajos magyar nemzetiségű miniszterelnök (b3) vezette kabinet kinevezési ünnepsége után a pozsonyi államfői hivatal, a Grassalkovich-palota elõtt 2023. május 15-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Christian Bruna

Az új kormányfő kinevezését követően kijelentette: kabinetje nyugalmat és szakértelmet akar hozni. "A közös ambíciónk az, hogy nyugalmat, stabilitást, toleranciát és nem utolsósorban kulturált diskurzust hozzunk. Hogy megmutassuk, hogy másképp is lehet" - idézte Ódor Lajos szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. 

Zuzana Caputová a kinevezési ceremónia során azt mondta:

 a lehető legjobb és pragmatikus teljesítményt vár a kabinettől, ugyanakkor azt is, hogy a "populizmus és a hazugságok" ellensúlya legyen. 

Ódor Lajos eddig a szlovák központi bank (NBS) alelnöki posztját töltötte be. A révkomáromi születésű, 46 éves közgazdász 2016 óta vendégprofesszor a Közép-európai Egyetemen (CEU). 

A külügyi tárcát Miroslav Wlachovsky kapta, aki korábban Washingtonban szolgált diplomataként, majd Szlovákia londoni nagykövete volt. A védelmi tárca élére Martin Sklenár kerül: ő eddig a védelmi, illetve a külügyminisztériumban dolgozott, előzőleg pedig Szlovákia állandó brüsszeli képviseletén, illetve washingtoni nagykövetségén szolgált. A belügyi tárcát Ivan Samko vezeti majd, aki korábban Mikulás Dzurinda egyik kormányában már betöltötte ezt a posztot, illetve a védelmi tárcát is vezette. A pénzügyminisztérium élére Horváth Mihály, a szlovák központi bank vezető közgazdásza került. 

Szlovákiában azután nevezett ki az államfő szakértői kormányt, hogy Eduard Heger ügyvivő kormányfő egy hete felmentését kérte az elnöktől, miután kabinetjének két minisztere - a külügyi és az agrártárca vezetője - is bejelentette távozási szándékát. Eduard Heger december óta ügyvivő kormány élén látta el feladatait, miután kormánya egy ellene - a korábbi kormánykoalícióból kilépett liberálisok által - beadott parlamenti bizalmatlansági szavazáson tavaly megbukott. 

A szakértői kormány a tervek szerint a szeptemberre tervezett előrehozott parlamenti választásokig látja majd el feladatait.

 Az új kabinet kinevezését korábban több politikai párt is bírálta, köztük a legnagyobb ellenzéki erő, a felméréseket is rendszerint vezető, Robert Fico vezette Irány-Szoicáldemokrácia (Smer-SD) is. Robert Fico a szakértői kormányról azt mondta: tagjait Zuzana Caputová az amerikai nagykövetség "útmutatása" alapján választotta ki, és semmilyen felhatalmazása nincs a választóktól.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában