Döntöttek

2023.04.29. 18:54

Újabb négy évre bizalmat szavazott Kelemen Hunornak az RMDSZ kongresszusa

Újabb négy évig Kelemen Hunor vezeti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), miután a szervezet 16. tisztújító kongresszusa bizalmat szavazott neki szombaton Temesváron.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese beszédet mond az RMDSZ 16. kongresszusának második napján Temesváron 2023. április 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Kiss Gábor

A 660 érvényes szavazatból 653 "igen", 7 pedig "nem" szavazat volt, 665-en vettek részt a voksoláson, miközben 835 küldöttnek igazolták a mandátumát - közölte a szavazóbizottság.

Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott a kongresszusnak "a bizalomért és a feladatért". Elmondta, hogy ezután nem marad más, mint folytatni a sok éve elkezdett munkát.

A mi szövetségünk eszköz a romániai magyarok kezében. Bízom benne, hogy együtt sikeressé tudjuk tenni a romániai, erdélyi magyar közösséget

 - fogalmazott Kelemen Hunor köszönőbeszédében.

A megválasztása utáni sajtótájékoztatón közölte: a következő évtizedben jó irányba fog változni a romániai valóság, és ő tapasztalt politikusként részt akar venni ebben a munkában, ezért vállalt újabb mandátumot 12 év elnökség után. Hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság érdeke soha nem ellentétes a román többség érdekével, és ezt fontos felismerni.

 

Úgy vélte, a következő időszak nem lesz könnyű, de az RMDSZ-es csapat tudja, hogy mit kell tenni, mi az irány, és ha követni tudja ezt utat, a következő időszakban is sikereket tud elérni.

 

Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az RMDSZ nem támogatja az önkormányzati és a parlamenti választások összevonását, és véleménye szerint ez alkotmányossági szempontból nem is lehetséges.

A regionalizmusra vonatkozó kérdésre kifejtette: ez szerinte "áltéma", a közigazgatási átszervezésről lehet ugyan beszélni, de meglátása szerint nem egy évvel a választások előtt. A kormányfőváltásról elmondta: az RMDSZ nem ad kormányfőt, így a szövetséget nem érinti a bukaresti kormánykoalíció két nagy pártja közötti megállapodás.

Az RMDSZ-kongresszus szombati zárónapján jelen volt Markó Attila korábbi kisebbségi államtitkár, a restitúciós bizottság volt tagja is, akit csütörtökön az utolsó perben is felmentettek az ellene felhozott vádak alól. "Jó újra itthon lenni!" - mondta, mivel nyolc és fél év távollét, magyarországi tartózkodás után első útja Temesvárra vezetett, a küldöttek vastapssal fogadták.

Köszönetet mondott feleségének, barátainak és a magyar kormánynak az elmúlt években nyújtott támogatásért. "Úgy álltak ki mellettem, hogy tudták, nem vagyok hibás" - mondta, és arra intette a jelenlévőket, hogy mindig álljanak ki az igazság mellett.

Új programot és romaintegrációs nyilatkozatot fogadott el az RMDSZ kongresszusa

A 2023-2030-as időszak fő feladatait tartalmazó új pártprogramot és a romániai magyar romák integrációját támogató nyilatkozatot fogadott el egyhangúlag 16. kongresszusán Temesváron az RMDSZ.

A felzárkózás évtizede című politikai program kiegészíti a már meglévőt - mondta felvezetőjében Székely István ügyvezető alelnök. Az egyes fejezeteit a szövetség több vezető politikusa ismertette.

A program preambuluma a nemzetpolitikai alapvetéseket tartalmazza, rámutatva arra, hogy a 2022-es romániai népszámlálás visszaigazolta: "az erdélyi magyar társadalom továbbra is számbelileg jelentős, kohéziójában erős közösség". De a referendum rámutatott olyan területekre is, ahol feladat van, és ezek "kiemelt figyelmet" érdemelnek. Ezért újragondolják "az erdélyi magyar társadalom határait, prioritásait".

Résztvevők a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 16. kongresszusának második napján Temesváron 2023. április 29-én
Fotó: Kiss Gábor / Forrás: MTI

Kiemelt feladatként fogják kezelni a kapcsolattartást a közösség külföldön élő tagjaival, és olyan jövőt építenek, amelyben számítanak a tudásukra, tapasztalatukra. A dokumentum szerint "az erdélyi magyar társadalom befogadó", mindenkinek otthona, aki valamilyen formában kötődik a közösséghez, így a többes identitásúaké, illetve azoké is, akik "már csak származástudat szempontjából kötődnek a magyarsághoz".

 

A negatív demográfiai folyamatok ellensúlyozására célként tűzik ki a fiatalok gyerekvállalásának támogatását, a családok helyzetének javítását, és a program kiemeli a társadalmi szolidaritás fontosságát.

 

Kitér a magyar állampolgársággal rendelkezőkre, az ukrajnai háború kérdésére, hangsúlyozva, hogy "az erőszak semmilyen formája nem lehet része nemzetközi viták megoldásának". "Támogatjuk a nemzetközi szervezeteknek és az Európai Uniónak a béke érdekében tett lépéseit" - olvasható a dokumentumban.

Cél még az értékek megőrzése, a társadalmi-gazdasági modernizáció, "az önálló, teljes értékű magyar társadalom megteremtése és fenntartása". A társadalomszervezésben, a közösségépítésben szükség van az értelmiség, a civil és a szakmai társadalom, az egyházak tudására. Külön célként említi a program a kisebbségi jogok bővítését és gyakorlatba ültetését, a kisebbségi törvény elfogadtatását, a nemzeti szimbólumok kérdésének rendezését, a meglévő jogok érvényesítését.

 

Fontos a magyar kormánnyal való együttműködés "a nemzeti identitás megőrzése és a szülőföldön való boldogulás gazdasági feltételeinek megteremtése érdekében", valamint az Európai Unió intézményeivel is erősíteni kell a partnerséget.

 

A dokumentum tíz fejezetben tárgyalja a következő időszak tennivalóit: oktatás, családpolitika és szociális kérdések, ifjúság és sport, külpolitika, gazdaságfejlesztés és turizmus, mezőgazdaság, egészségügy, önkormányzatok és településfejlesztés, környezetvédelem, kultúra.

A kongresszus elfogadta az Állásfoglalás a magyar romák egyenlő társadalmi részvételéről című nyilatkozatot, amelyet Makkai Péter munkaügyi államtitkár ismertetett. Makkai emlékeztetett Marosvásárhely fekete márciusára, amikor a magyarok segítségére siető romák azt mondták: "Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok!". Most a magyaroknak kell mondaniuk: ne féljetek cigányok, megjöttek a magyarok! - jelentette ki.

A dokumentum szorgalmazza az erdélyi magyar romák integrációját, leszögezve: a százezer fős, magyar nyelvű roma közösség sok szálon kötődik az erdélyi magyarság intézményrendszeréhez. "Ezekből kiindulva az RMDSZ 16. kongresszusa kinyilvánítja a magyar romákkal való teljes szolidaritást és azt, hogy őket a magyar közösség egyenrangú tagjainak tekinti" - hangsúlyozza a nyilatkozat, amely szerint alávetettségük megszüntetése "a romákkal szembeni jogos történelmi igazságtétel".

 

A kongresszus megbízott egy munkacsoportot, hogy részletes cselekvési tervet dolgozzon ki, amely elősegíti "a magyar nyelvű romák egyenlő társadalmi részvételét", és amely a roma közösségek képviselőivel, a helyi és a megyei önkormányzatokkal, egyházakkal, civilszervezetekkel is egyeztet a kérdésben. A munkába az ezekben tanuló nagyszámú roma gyerek miatt a magyar iskolákat is bevonják.

 

Az RMDSZ a nagy számban romák lakta településeken és megyékben saját listáin befutó helyeket biztosít a romák számára számarányuknak megfelelően - áll a dokumentumban. A szövetség egy magyar roma értéktár létrehozását és egy érzékenyítési kampányt is szükségesnek tart a romákkal szembeni diszkrimináció felszámolása végett.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában