Koronavírus

2023.04.12. 09:16

Magyarország történetének legnagyobb vakcinaadományával segíti Nicaraguát (videó)

Magyarország egymillió adag koronavírus-oltóanyagot szállít Nicaraguának a világjárvánnyal szembeni védekezés erősítése érdekében, ami a valaha volt legnagyobb vakcinaadomány hazánk történetében – jelentette be szerda reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Illusztráció/Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtóértekezletet tart portugál kollégájával, Augusto Santos Silvával a portugál főváros Figo Maduro repülőterén 2021. július 27-én

Fotó: Mário Cruz

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy „szerencsére vannak a világnak olyan térségei, ilyen Európa és benne Magyarország is, ahol már elmondhatjuk, hogy a világjárványon vagy legalábbis annak a legaktívabb, a legnehezebb részén már túl vagyunk”.

Ugyanakkor az „ördög nem alszik”, mivel van számos olyan ország, amely számára még mindig komoly kihívást jelent a koronavírus kezelése, ahol még mindig problémát jelent, hogy nem áll rendelkezésre elegendő oltóanyag – figyelmeztetett.

„Hogyha egy-egy ilyen országban vírusgócpont alakul ki, akkor, sajnos, reális lehet a veszélye annak, hogy egy újabb, nagyobb világszintű terjedés megindul” – szögezte le.

Mivel mi időben léptünk, s megfelelő mennyiségű oltóanyagot vásároltunk, rendelkezésünkre áll most is egy nagyobb mennyiségű oltóanyag, ezért tudunk segíteni abban, hogy a világ különböző pontjain megakadályozzuk a világjárvány újbóli kitörését

– közölte.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a kormány Latin-Amerikában már többször nyújtott segítséget, és arról számolt be, hogy most is ez történik.

A valaha volt legnagyobb vakcinaadomány, egymillió adag vakcina indul most útnak, hogy Nicaraguán segítsünk

– mondta.

Nicaragua Latin-Amerikának az az országa, ahol az egy főre jutó jövedelem a legalacsonyabbak között van, az ottani egészségügyi ellátórendszer még mindig komoly kihívásként szembesül a koronavírussal – mutatott rá.

„Nekünk pedig az az érdekünk, hogy le tudják győzni ezt a kihívást, és mivel tudunk segíteni, ezért szívesen segítünk is” – tette hozzá a miniszter.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában