Hangulatkeltés

2023.02.01. 07:00

A dollárbaloldal aktuálpolitikai célokra használná az akkumulátorgyár ügyét

A Soros-hálózat érdeke, hogy hazánk veszítsen a gazdasági versenyben.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Soros Györgyhöz köthető szervezetek minden lehetőséget megragadnak, amivel a kormányt támadhatják, érdekes, hogy számos európai akkumulátorgyár miatt nem emeltek kifogást – fogalmazott a Magyar Nemzet megkeresésére Pálfalvi Milán. A Nézőpont Intézet elemzője szerint az akkumulátorgyár témája a baloldali kis- és törpepártok számára csak ürügy, igazából a túlélésre játszanak a nagyok árnyékában.

„Magyarország az élbolyban van az akkumulátorgyárakért folytatott európai versenyben, ezért mindannyiunk érdeke, hogy ne engedjünk holmi megtévesztő szirénhangoknak” – hívta fel a figyelmet Pálfalvi Milán. Elmondta, az országok hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy ki ne maradjanak a jövőt meghatározó technológiai és gazdasági küzdelemből. A dollárbaloldal megtámogatva a dollármédiával most éppen azon mesterkedik, hogy az akkumulátorversenyben hazánk veszítsen a Nyugattal szemben.

Pálfalvi szerint a Momentum sem akar kimaradni a lehetőségből, hogy a lakosság megtévesztésén nyerészkedjenek.

A Momentum aktivitása nem a Gyurcsány-párt népszerűségéből vehet el, inkább a kis pártok kárára növekedhet, ha ennek az ügynek az élére állva, a NOlimpiához hasonló akciót fabrikál. Azonban kétséges, hogy érdemi támogatásra tehet szert, a DK talán ezért is játszik különutas politikát a népszavazás kérdésében – vélekedett a Nézőpont Intézet elemzője.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában