Lassú munkához...

2022.11.03. 07:36

Zöldebb nem, csak drágább lett a Blaha Lujza tér felújítása

A budapesti városvezetés a kivitelezés összegének állandó emelkedése mellett a munkálatok csúszásának okaira éppen úgy nem ad érdemi választ, mint a térfelújítás silány megvalósítására.

Tájékoztató feliratú tábla a felújítás alatt lévő Blaha Lujza téren 2021. augusztus 7-én

Forrás: MTVA Bizományosi

Fotó: Róka László

„Egyrészt a Blaha Lujza tér felújítására valóban voltak tervei a korábbi városvezetésnek, de a felújítását nagymértékben újra kellett terveznünk, mert nem tartottuk eléggé zöldnek” – így reagált pár héttel ezelőtt, évértékelő rendezvényén Karácsony Gergely főpolgármester a Magyar Nemzetnek, amikor arról kérdezték, miért csúsznak a belvárosi tér felújításának munkálatai.

Összehasonlítva az előző vezetés látványterveit a mostanival, nem az látszik, hogy Tarlós Istvánék ne gondoltak volna a zöldfelületek növelésére. 2019-ben, sajtótájékoztatón jelentette be a korábbi főpolgármester, hogy mintegy kétmilliárd forintból várhatóan 2019 végére valósulhat meg a fővárosi Blaha Lujza tér rekonstrukciója.

Tarlós István akkor azt is közölte: a fővárosi költségvetésben 1,8 milliárd forintot különítettek el a VIII. kerületi kereskedelmi és közlekedési csomópont rekonstrukciójára, és várhatóan még ebben az évben elvégzik a tervezési feladatokat. A tervek szerint megszüntetik a téren a szervizutat, a parkolót, növelik a zöldterületet, felújítják az aluljárót, megtörténik a környező utcák forgalomtechnikai felülvizsgálata – nyilatkozta az akkori városvezetés.

2021-ben, már a Karácsony Gergely vezette főváros arról tájékoztatott, hogy az új tervek értelmében többek között csaknem száz fát ültetnek el a téren, parkos környezetet teremtve a leülni, pihenni vágyóknak.

A téren forgószékeket helyeznek el, amelyek a régi Nemzeti Színházat idézik majd meg. Emellett vízjáték is lesz: a nagy szökőkút a burkolatból lövi majd fel a vizet, mint a Széll Kálmán téren, párásító fúvókái pedig a Blaha mikroklímáját teszik majd kellemesebbé.

A lap többször is írt arról, hogy a Blaha Lujza tér felújításának csigalassúságú tempója a környező utcákra is kiterjed: a munkálatok az év végéig is elhúzódhatnak. Látható, hogy a több hónapja tartó felfordulás miatt állandósultak a közlekedési fennakadások. A közelmúltban a lap által megkérdezett Karácsony Gergely a felújítással kapcsolatban még bizakodóan nyilatkozott: szerinte „időben befejezik a tér rekonstrukcióját”.

Annak dacára, hogy a munkálatok mostanára négyszázmillió forinttal kerülnek többe az eredetileg tervezettnél, mégis jóval szűkebb tartalommal valósul meg a beruházás.

A teljes cikk itt olvasható el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában