Sérteget, uszít

2022.11.26. 08:12

Gyurcsány Ferenc mindent megtesz, hogy felhívja magára a figyelmet

A DK a legszélsőségesebb ellenzéki párt az Országgyűlésben - fogalmazott a Magyar Nemzetnek a XXI. Század Intézet elemzője.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnök-frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Az utóbbi időszakban egyértelműen bebizonyosodott, hogy jelenleg a Gyurcsány Ferenc vezette DK a legszélsőségesebb ellenzéki párt az Országgyűlésben. Mind stílusában, mind mondanivalójában átlépi a politikai kultúra, illetve a demokrácia írott és íratlan szabályait

− mondta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin arról, hogy a bukott miniszterelnök a minap náci politikusnak, politikai szörnynek, mentálisan betegnek nevezte közösségi oldalán Orbán Viktort. A XXI. Század Intézet elemzője hangsúlyozta: az ilyen megfogalmazásoknak nem csak a stílusa, hanem a mondanivalója is szélsőséges.

− Azzal ugyanis, hogy Gyurcsány nácinak nevezi a miniszterelnököt, azt a politikust akarja kirekeszteni a demokratikus versenyből, akit a választók bíztak meg azzal, hogy irányítsa, vezesse az országot − mutatott rá Nagy Ervin, aki szerint a DK elnökének szélsőséges megnyilatkozásai azon taktikájának is részét képezik, hogy „leuralja” a baloldalt, ennek érdekében pedig minden eszközt felhasznál ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet.

Ismeretes: az önmagát a legeurópaibb pártnak nevező DK elnökének közösségi oldalán az utóbbi hónapokban sorra születnek az Orbán Viktort a legalpáribb módon sértegető bejegyzések, többek között „rongyembernek”, „történelmi törpének”, illetve pusztán „Törpének” nevezve őt. Utóbbival kapcsolatban  Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára közösségi oldalán úgy fogalmazott, „Gyurcsány Ferenc nem az első baloldali toleranciaharcos, aki bátran él a testszégyenítéssel, amikor kifogy a piacképes érvekből (amik eleve nem nagyon voltak neki). Most éppen azóta félretett szövetségesétől, Karácsony Gergelytől vette át a stafétabotot”.

Tahóság, testszégyenítés, megbélyegzés, rasszizmus. Ha tényleg ez a baloldal teljesítménye, az nagyon kevés. Ezt pedig nem én mondom, hanem a választók, negyedszerre. De ezek szerint mindig van lejjebb. És valahogy az mindig Gyurcsány

− írta Fürjes Balázs.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában