Segítség a rászorulóknak

2022.10.06. 11:04

Újabb támogatásokról döntött a Pro Filii Alapítvány

Minden eddiginél több, összesen 775 pályázat érkezett a harmadik negyedévben a Mészáros Csoport alapítványához csaknem 5 milliárd forint értékben. A Kuratórium végül 56 pályázat 250 millió forintos támogatásáról döntött.

Forrás: Pro Filii Alapítvány

A Pro Filii Alapítványt a Mészáros Csoport azzal a szándékkal hívta életre 2021. év végén, hogy az elmúlt években tanúsított társadalmi felelősségvállalását a támogatást igénylők számára is tervezhetőbbé, a segítségnyújtást pedig hatékonyabbá tegye. Az idei harmadik negyedévben beérkező 775 pályázatból a cégcsoport vezetőiből álló Bírálóbizottság javaslatára a Kuratórium a 207 beérkezett magánszemély pályázatából 19-nek csaknem 51,5 millió forintos, valamint az 568 beérkezett civil és nonprofit szervezet kérelméből 37-nek több mint 198 millió forintos támogatásáról döntött.  

A Pro Filii Alapítvány céljával összhangban előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek célcsoportja egészségügyi-, szociális- vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekek, a támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg. 

Ugyanakkor a Bírálóbizottság kiemelten kezelte azokat a kérelmeket, amelyekben az energiaválság miatt bajba jutott szervezetek megsegítésére irányultak. Ezért az alapítvány a maximálisan támogatható 10 millió forinttal segíti a többi között a Szeretet Alapítvány az Értelmi Fogyatékosok Keresztény Otthonának Megteremtéséért szervezetet, amely jelenleg 44 fő súlyos, középsúlyos és halmozottan sérült értelmi fogyatékos ember tartós bentlakásos intézményi ellátást, fejlesztő foglalkoztatását biztosítja. A támogatásnak köszönhetően az alapítvány által fenntartott, az ’50-es években épült intézmény nyílászárócseréje valósulhat meg. Az Egészséges Ifjúságért Pro Juventa Alapítvány támogatása pedig 40 krónikus, súlyos mentális problémákkal élő gyermek (öngyilkossági krízisek utáni állapotok, önsértés, bántalmzás, stb.) és családjaik kezelését teszi lehetővé az elkövetkező egy évre, de támogatásban részesül a Magyar Pedagógiai Társaság a szakképzésben tanuló sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel élő diákok helyzetének javítása érdekében szervezett konferenciája is. 

A Pro Filii Alapítvány rendszeresen segít a rászorulóknak
Forrás: Pro Filii Alapítvány

A Pro Filii Alapítvány emellett támogatja egy öt éves, halmozottan sérült, csípőficamos kisgyermek, csípőműtét utáni komplex, és egy 8 éves, szintén súlyosan-halmozottan sérült gyermek mozgásfejlesztési rehabilitációját, valamint egy öt és féléves halmozottan sérült kislány terápiáját. Emellett a működéshez szükséges eszközökkel bővülhet az I. Sz. Bókay Gyermekklinika Gyermek-, és Ifjúságpszichiátriai Osztálya. 

A szociális és egészségügyi támogatásokon túl az alapítvány kulturális, tudományos és sport tárgyú pályázatok támogatásáról is döntött, amelynek köszönhetően a Budapesti Műszaki Egyetem Formula Racing Team-je részt vehet a Formula Student világméretű hallgatói versenyen, de megújulhat a 35 éves Danubius Táncegyüttes népviseleti ruhatára is. 

A legtöbb pályázat ezúttal is a Kelet-Magyarországi régióból érkezett, az alapítvány által támogatott programok azonban az ország valamennyi térségére kiterjednek. 

Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója a harmadik negyedéves pályázati elbírálások kapcsán leszögezte: 

„Minél több emberhez eljut alapítványunk munkája, annál biztosabb, hogy ott tudunk segíteni, ahol a legnagyobb szükség van rá. Az év eleje óta közel 1500 pályázat érkezett be több mint 9 milliárd forint értékben. A számok is azt mutatják, hogy óriási igény van az alapítvány támogatásaira. A legtöbb pályázat mögött szívszorító emberi történetek és a segíteni akarás gyönyörű példái rajzolódtak ki. Egy biztos, ebben a nehéz gazdasági helyzetben is kitartunk társadalmi szerepvállalásunk mellett, és már meg is nyitottuk az idei utolsó negyedévi pályázati ciklusunkat” – húzta alá Tóth Krisztina, aki egyben az alapítvány főtitkára is. 

A harmadik negyedévben beérkezett pályázati anyagokról szóló kuratóriumi döntés eredménye a www.profilii.hu internetes oldalon olvasható. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában