Össztűz

2022.07.13. 18:53

Varga Judit: egyenes magyar válaszok Brüsszelnek (videó)

A miniszter Facebook-oldalán tett nyilatkozatot, amelyben megkérdőjelezte a LIBE és a jelentés előterjesztője, Gwendoline Delbos-Corfield felkészültségét.

Egyenes magyar válaszokat ígért Brüsszelnek Varga Judit igazságügyi miniszter válaszul arra, hogy Európai Bizottság, valamint az Európai Parlament bel-, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) olyan jelentést hozott nyilvánosságra, illetve fogadott el szerdán, amely elmarasztalja Magyarországot.

A miniszter Facebook-oldalán tett nyilatkozatot, amelyben megkérdőjelezte a LIBE és a jelentés előterjesztője, Gwendoline Delbos-Corfield felkészültségét.

Ugyanakkor bizakodásának adott hangot a bizottságot illetően.

Az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentése nem érte meglepetésként a kormányt, amely a már jól megszokott össztűzben is a higgadt, szakmai párbeszéd pártján áll – írta Varga Judit.

Bár a jelentés a korábbi évekhez hasonlóan bizonytalan indexekre, elfogult NGO-kra és előítéletekre alapoz, fontos leszögezni, hogy a Bizottsággal folytatott tárgyalások során egyre bizakodóbbak lehetünk, ugyanis a szakmai párbeszéd most már a megoldásokra koncentrál és nem a problémákra. Mi maradunk legalapvetőbb testtartásunknál: az őszinteségnél. Hiszen őszintén beszéltünk a problémákról és most őszintén beszélünk a megoldásokról is

– fogalmazott a miniszter.

Varga Judit az Európai Parlament LIBE-bizottságában elfogadott jelentésre áttérve közölte, hogy az EP eldöntötte, háborús időkben is inkább a probléma része marad a megoldás helyett.

A magyar baloldallal jó viszonyt ápoló LIBE-bizottság megszavazta Gwendoline Delbos-Corfield jelentését, amelyben a hazánknak járó uniós források megvonását követelik – közölte az igazságügyi miniszter.

Az EP-nél „beakadt a lemez”. Jelentésében válogatás nélkül visszhangozza a baloldal „unalomig ismételt vagdalkozásait” a tények és szakmai érvek figyelembevétele nélkül. Ez a hozzáállás igencsak megkérdőjelezi a LIBE-bizottság és Sargentini utódjának szakmai felkészültségét – írta.

Az újdonsült Sargentini Asszony amellett, hogy egyes interjúkban hazugságokat és valótlanságokat terjeszt, még egy korrekt szakmai állásfoglalást sem képes összerakni

– fogalmazott Varga Judit.

Borítóképünkön Varga Judit igazságügyi miniszter. Fotó: MTI/Soós Lajos

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában