Látogatás

2022.03.09. 16:15

Semjén Zsolt találkozott Ferenc pápa képviselőjével

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerda délelőtt a Karmelita kolostorban fogadta Michael Czerny bíborost, az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős vatikáni dikasztérium ideiglenes prefektusát – tájékoztatta Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára az MTI-t.

Michael Czerny kedden érkezett Magyarországra Ferenc pápa küldötteként, hogy találkozzon az ukrajnai háború elől menekülőkkel és az őket segítőkkel.

Tóth Tamás a találkozóról elmondta: Semjén Zsolt tájékoztatta a bíborost, hogy a magyar állami szervek szorosan együttműködnek a menekültek ellátásában az egyházakkal, illetve az általuk működtetett karitatív szervezetekkel, így a Katolikus Karitásszal és a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, valamint a kárpátaljai egyházmegyékkel.

A miniszterelnök-helyettes arról biztosította a bíborost, hogy Magyarország kiállt és kiáll Ukrajna szuverenitása és a nemzetközi jog érvényesítése mellett, és hangsúlyozta, hogy Magyarország a konfliktus mielőbbi, diplomáciai úton történő rendezésében érdekelt.

Tóth Tamás kitért arra: a találkozón Semjén Zsolt beszélt a kárpátaljai magyarokról is, kiemelve, hogy Magyarország a jelenlegi háborús helyzetben minden, a kárpátaljai magyarok nyelvhasználatával, anyanyelvi oktatásával kapcsolatos vitás kérdést félretesz, és a menekültek segítését tartja elsődleges feladatának.

Megjegyezte, a kormány minden humanitárius segítséget megad az Ukrajnából menekülőknek, hiszen Magyarország az első Ukrajnával határos biztonságos ország, de sem katonákkal, sem fegyver küldésével nem akarja előidézni a konfliktus súlyosabbá válását.

Hozzátette: a kormány döntése értelmében az ukrajnai menekültek befogadásának nincs felső létszámkorlátja.

Semjén Zsolt tájékoztatta Ferenc pápa küldöttét arról is: a kormány a szükséges jogszabálymódosításokat elvégezte, hogy a Magyarországra menekülő ukrán állampolgárok, illetve az Ukrajnából érkező, harmadik ország állampolgárai minden lehetséges segítséget megkaphassanak. A kormány gondoskodni kíván az ellátásukról, a gyerekek oktatásáról, és biztosítani akarja, hogy jogszerűen vállalhassanak munkát Magyarországon.

Tóth Tamás tájékoztatása szerint Michael Czerny a találkozón kiemelte, azért jött Magyarországra, hogy közvetítse Ferenc pápa imáit és szolidaritását a menekültekkel.

A bíboros azt mondta, kedden a Keleti pályaudvaron személyesen is meggyőződött arról, hogy a karitatív szervezetek és a magyar hatóságok szervezetten látják el munkájukat.

Michael Czerny a találkozón szorgalmazta, hogy alakítsanak ki még szorosabb, hosszú távú együttműködést a magyar kormány és a Szentszék között a menekültek megsegítésére – tette hozzá Tóth Tamás.

A pápa küldötte szerda délután a barabási határhoz megy, ahol felkeresi a Katolikus Karitász segítségpontját, valamit találkozik a terület két egyházi vezetőjével, Szocska Ábel nyíregyházi görögkatolikus megyés püspökkel és Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi római katolikus megyés püspökkel.

Borítókép: Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes (j) fogadja a Ferenc pápa képviseletében érkező Michael Czerny bíborost, az Átfogó emberi fejlődésért felelős vatikáni dikasztérium ideiglenes prefektusát (b) a Karmelita kolostorban 2022. március 9-én. Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában