Kötelezően

2022.01.16. 12:13

Hollandiában már az óvodásokat is érzékenyíti a meleglobbi

Egyes országokban olyan befolyást ért el a gyermekek szexuális érzékenyítését szorgalmazó LMBTQ-lobbi, hogy az óvodásoknak is tartanak már ilyen képzéseket. Hollandiában például négyéves kor felett kötelezővé tették a felvilágosító foglalkozásokat, amelyeken egyebek mellett azt tanítják a kicsiknek, hogy tökéletesen természetes, ha két férfi szereti egymást.

Az LMBTQ-lobbi egyik központi törekvése a gyermekek homoszexualitás iránti érzékenyítése, a különböző melegszervezetek jelentős pénzt és energiát áldoztak és áldoznak arra, hogy az egyes társadalmakban természetesnek tekintsék, ha a kiskorúaknak ilyen tréningeket tartanak a köznevelési intézményekben. Különböző NGO-k (köztük a Soros-hálózat), valamint európai és amerikai liberális politikai erőközpontok (például az Európai Bizottság) hosszú éveken keresztül öntötték e szervezetekbe a dollármilliókat.

Kötelező érzékenyítés

A kitartó kampány eredményeképpen egyes liberális vezetésű országokban már azt is elérték, hogy az óvodában is bevezettek szexuális tartalmú képzéseket. Hollandiában például már négyéves kortól kötelezően tartanak ilyen foglalkozásokat, amelyeknek a genderidentitás és a homoszexualitás is része. A Dutchreview.com beszámolója szerint azt tanítják a fiataloknak, hogy „tökéletesen természetes, hogy két férfi vagy két nő szereti egymást”. 

Mint írták, nemcsak nagy vonalakban, hanem akár részletekbe menően is végzik a kicsik felvilágosítását.

A cikkben belinkelt videón is megtekinthető egy részlet egy érzékenyítő tréningről, amelyen az óvodásokat arról faggatja a foglalkozás vezetője, hogy miket művelhetnek egymással az egymást szerető emberek. A kicsik mindenféle választ bekiabálhattak, amelyek mindegyikére helyeselt az oktató. A felvételen látható néhány másodperc alatt is olyan megfejtések érkeztek gyors egymásutánban mint az ölelkezés, a csókolózás vagy a házasodás.

Az iskolában pedig már semmi nem számít tabutémának, így a maszturbáció és az orális szex is szóba kerülhet a gyermekeket érzékenyítő tréningeken.

Tavaszi láz kicsiknek

A cikk szerzője azt az esetet is megemlítette, hogy a hétéves lánya osztályában egy alkalommal Tavaszi láz (Lentekriebels) elnevezéssel tartottak érzékenyítő foglalkozást.

A beszámoló szerint a hollandok abból indulnak ki, hogy mivel a szexualitás a mindennapi élet szerves része, már a gyermekeket is kívánatos minél több "útravalóval" ellátni ezen a területen.

Ezért a szexnek a párkapcsolaton belüli fontosságát is kifejezetten hangsúlyozzák a kiskorúaknak tartott foglalkozásokon. Figyelemre méltó, hogy ilyenkor milyen gumifogalmakat alkalmaznak, ugyanis például arra tanítják a gyermekeket, hogy addig mondjanak nemet, amíg nem „nem állnak készen” a szexre, ám azt nem fejtik ki pontosan, hogy ez az állapotot milyen – köztük életkori - tényezők függvényének kell tekinteni.

Érdemes megjegyezni, hogy a cikk szerint a 15 és 17 éves kor közötti holland tinédzserek kétharmadának a szülei nem tartják problémának, ha a gyermeküknek szexuális kapcsolata van.

Magyarország ellenállhat

Emlékeztetőül: az április 3-ra kiírt gyermekvédelmi népszavazáson a magyar választópolgárok megerősíthetik a tavaly nyáron elfogadott gyermekvédelmi törvénycsomagot, s egyebek mellett arról fejthetik ki véleményüket, hogy a köznevelési intézményben lehessen-e kiskorú gyermekeknek a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartani. A négy kérdés között az is szerepel, hogy a nemi átalakító kezelések népszerűsíthetők legyenek-e a kiskorú gyermekek számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában