Így intézik a dolgokat

2021.12.09. 07:43

Több száz embert rúgtak ki Karácsony Gergelyék a fővárosi cégektől

Sok vezető, kevesebb munkáskéz: a melósokon spórolnak Budapest vezetői, miközben megy a Városháza-botrány, zajlik a háttérben a jutalékos ingatlanbiznisz. Ötszáz felett járhat a munkavállalók száma, akiket az elmúlt másfél évben rúgtak ki a fővárosi közműcégektől. Ők a nagy összeolvadás áldozatai, sokuk több évtizedes munkaviszony után veszítették el az állásukat.

Több mint egy éve tartanak a kirúgások azoknál a fővárosi cégeknél, amelyeket érintett a nagy összeolvadás, melynek során a Főtáv, a Budapesti Temetkezési Intézet, az FKF, a Főkert és a Főkétüsz egyetlen nagy városi közműszolgáltatóba, a BKM Nonprofit Zrt.-be olvadt be - írja a Metropol.

Látszik is a városon: több a gaz és a szemét, kevesebb a kuka

A lap szerint látszik is Budapesten, hogy a melósokon spórol a városvezetés. Látványosan több a szemét, miközben

leszereltek 300 kukát városszerte.

A gaztengert sok helyen inkább elnevezték „méhlegelőnek", hogy ne kelljen rendbe tenni. És közben nő a zűrzavar is: a főkertesek egész ősszel arra panaszkodtak, hogy kivezényelték őket a temetőkbe gazolni, miközben az utcákat elborítja a gaz és a lehullott levelek.

A dolgozók 9 százalékát kirúgták a budapesti fürdőktől

A cégeknél dolgozók megjósolták, hogy jönnek a kirúgások, amikor létrehozták a gigászi mamutcéget, a BKM-et (gúnynevén: Budapesti Karácsony Művek) a régi nagy cégek egybeolvasztásával.

A létszámleépítések sorát a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezdte. Ez a cég a BKM Nonprofit Kft. létrehozásával párhuzamosan közvetlenül a fővárosi önkormányzat tulajdonába került. Előtte azonban a koronavírus-járványra hivatkozva 90 embert bocsátottak el, a dolgozók 9 százalékát.

Majdnem 300 kéményseprő került az utcára

Bár a fővárosi önkormányzat 2024-ig saját hatáskörben tarthatta volna a budapesti kéményseprést, ők úgy határoztak, hogy május elsejével átadják a szolgáltatást a katasztrófavédelemnek, míg a Főkétüsz a gazdálkodó szervezetek számára, megrendelés alapján, térítés ellenében végez csak kéményseprést.

A cég 283 munkavállalójától vált meg.

„Sok család élete omlott össze"

– Amikor az átszervezések történtek, felajánlották, hogy a katasztrófavédelem vagy az új holding átvesz bennünket. Majd kiderült, hogy ez csak a papírokon volt így, állásinterjúkra kellett mennünk, ahol többünket elutasították. Sok család élete omlott össze, mert a keresőknek évtizedeken át nemcsak biztos munkahelyük volt, hanem hivatásuk is, és onnan is terveztek nyugdíjba vonulni – nyilatkozta korábban a Magyar Nemzetnek Kabai László mesterképesítésű kéményseprő, aki 30 évig dolgozott a Főkétüsznél.

Beszéltünk olyan egykori kéményseprővel is, aki 21 év után került utcára, és majd csak december 15-én lesz munkaviszonya újra, tehát hónapokra munkanélkülivé tették Karácsonyék.

A fővárosi önkormányzat lemondott rólunk. Sokba kerültünk volna

– célzott a férfi arra, hogy a főváros levette róluk a kezét.

Az FKF-nél is tisztogatnak

Arról, hogy az FKF-nél folyamatosak a kirúgások, 2020 decemberében a Magyar Nemzet kezdett el cikkezni. Értesüléseik szerint akkor

23, többségében fizikai és szellemi dolgozót küldtek el a Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt.-től (FKF Zrt.).

Az FKF ugyanakkor 17 munkavállaló elbocsátását ismerte el. Következő év februárjában újra a Magyar Nemzet szellőztette meg, hogy alig három hónap alatt több tucat dolgozójától vált meg az FKF.

„Az elküldöttek száma ne érje el a csoportos létszámleépítés határát"

A lap értesülései szerint az elbocsátásokkal kapcsolatos tervekről a Karácsony Gergely által vezetett főváros nemcsak, hogy tudott, hanem egy belső levél szerint utasították is a cégvezetést, hogy ügyeljenek az elbocsátásoknál arra, hogy az elküldöttek száma éppen ne érje el a csoportos létszámleépítés határát. Az FKF ekkor egy közleményt adott ki, amiben bár nem számszerűsítették, de elismerték a kirúgásokat.

Az új módszer: „lopakodó" elbocsátás

Mindig csak pár embert küldenek el,

nem töltik fel az üres státuszokat.

Újabban így intézi fű alatt az elbocsátásokat a főváros vezetése Budapest cégeinél. Miközben a vezetők „jutalékos rendszerű" ingatlaneladásokról tárgyalnak, Karácsony Gergelyék nem magukon spórolnak, hanem a melósokon és a városon...

A dolgozók a sajtóból tudták meg, hogy megszűnik a 154 éves Főkert

Nagy botrány volt, még tüntetést is tartottak, amikor kiderült: Karácsony Gergelyék egy tollvonással beolvasztják a másfél évszázados Főkertet a közműholdingba.

– A Főkert egy kulturális intézmény, szakmai műhely, nem pusztán egy zöldfelületet kezelő szerv, nem egy ilyen takarítsd-fel-az-utcát alosztály. A döntés szakmailag abszolút nem hatékony, és kevesebb lesz a rálátás, kevesebb lesz az ellenőrzés. Ez egy teljes tévedés a klímaváltozás elleni harc közepén! – mondta Megyeri Szabolcs kertészmérnök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában