Járvány

2021.10.11. 21:13

WHO: a veszélyeztetettek a második oltás után akár egy hónappal is megkaphatják a harmadikat

A súlyos vagy mérsékelten immunhiányos embereknek és az időseknek az ajánlott várakozási időnél korábban, a koronavírus elleni második oltás után három, de akár egy hónap múlva is beadatni a harmadik dózist – jelentette ki hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Stratégiai Tanácsadó Szakértő Csoportja (SAGE).

A csoport genfi sajtótájékoztatóján Kate O'Brien, a WHO oltási részlegének igazgatója elmondta:

a harmadik oltás hatékonyabban akadályozza meg, hogy az érintetteknél – amennyiben mégis megfertőződnek – súlyos szövődmények alakuljanak ki, vagy kórházi kezelésre szoruljanak.

Kiemelték azonban, hogy a vakcinakészletek végesek, így az emlékeztető oltásokat továbbra is elsősorban azoknak szánják, akiknél a két adag oltás után nem keletkezett elegendő antitest. Példaként említette a 60 év feletti, Sinovac vagy Sinopharm vakcinákkal oltott időseket. Hozzátették, hogy az e két vakcinával kapcsolatos ajánlásokat Latin-Amerikában végzett vizsgálatok nyomán fogalmazták meg.

A hétfői sajtótájékoztatón kitértek az oltóanyagokról szóló dezinformációkra is, és arra figyelmeztettek, hogy a hamis állítások emberéletekbe kerülhetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában