Ország-világ

2021.08.10. 15:31

Antifák támadtak keresztényekre az Egyesült Államokban (videó)

Imádkozó családokra és gyerekekre támadtak az antifasiszták egymás után két nap is, két nyilvános istentiszteleten.

Közelharcra alkalmas fegyverekkel és pajzsokkal felszerelve támadtak rá evangéliumi keresztények csoportjára, akik imádkozni gyűltek össze Portland városának egyik parkjában. A videók szerint a megtámadott helyszínről gyerekek és családok menekültek el a fekete testpáncélt viselő támadók elől, akik hanggránáttal és paprikaspray-vel támadtak rá a gyülekezetre – írja a V4NA.

A közös imára való felhívást múlt hónapban tette közzé Artur Pawlowski aktivista és prédikátor. A Calgary-ban székelő lelkész azután vált ismertté, hogy felszólalt a koronavírus miatt hozott korlátozó intézkedések ellen, amivel ideiglenesen be akarták zárni az istentiszteleti helyeket. Az esemény meghirdetése után az antifasiszták is elkezdtek szervezkedni a Twitteren.

„Üdvözölünk Portlandben, nem fogod élvezni, lelkipásztor”, tweettelte az egyik antifa, Melissa Lewis.

A videóban tisztán hallható, hogy az egyik fegyveres azt kérdezi a hívektől, hogy „Hol van most az istenetek?” Egy résztvevő arról számolt be, hogy a támadók villanógránátot is dobtak egy csoport gyerek közé.

Shocking video recorded in Portland show a large group of antifa carrying shields & weapons move in to attack & shut down a family Christian prayer & worship event on the waterfront. Police did not intervene. pic.twitter.com/8JZuI1LPHo

A támadás ideje alatt a portlandi rendőrség nem tartózkodott a helyszínen, és az esettel kapcsolatban nem tartóztattak le senkit.

Egy nappal később, augusztus 8-án vasárnap szintén több ezren gyűltek össze Portland belvárosában, ugyanabban a parkban, hogy részt vehessenek egy másik istentiszteleten, amit Sean Feucht lelkipásztor celebrált. Ezen az istentiszteleten is megjelentek a feketébe öltözött antifák, és az ima alatt fecskendőket, pirulákat, borotvapengéket és marihuánát is dobáltak a színpadra. A hívek azonban most sokkal többen voltak, így nem támadtak rájuk az ima alatt.

Portland: A large crowd of Christian worshippers gather to sing the day after antifa violently attacked a small family worship event in the same location. Antifa are observing the event from afar but have not attacked because they’re outnumbered. pic.twitter.com/Pl7CYCSAut

Az istentisztelet után azonban megtámadták az autójukhoz visszatérő résztvevőket, kövekkel, betondarabokkal dobálták meg az elvonulókat, és akadályokat helyeztek el az út mentén.

A portlandi rendőrség csak minimális erőkkel volt jelen az eseményen, de nem léptek közbe akkor, amikor az elvonulókat megtámadták, és közúti akadályokat helyeztek el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában