Ország-világ

2021.06.01. 19:20

Magyarország nem vesz részt az Európai Ügyészség létrehozásában

A kormány – az Országgyűlés előzetes állásfoglalását követve – úgy döntött, hogy nem vesz részt az Európai Ügyészség létrehozásában és a megerősített együttműködésben sem –  közölte az igazságügyi miniszter kedden a Facebook-oldalán.

Varga Judit bejegyzése szerint ez szuverenitási kérdés, mert Brüsszel az Európai Ügyészség felállításával még több hatalmat akar magának a tagállamok kárára.

A luxembourgi székhelyű testület kedden kezdte meg működését.

Az ügyészséget létrehozó dokumentum nem felel meg olyan alapvető, elvi szintű és szakmai elvárásoknak, mint a nemzeti önrendelkezés és az alkotmányos berendezkedés teljes tiszteletben tartása – írta.

Ismertette: Lengyelország, Dánia, Svédország és Írország sem csatlakozott az ügyészséghez, a négy ország jelezte távolmaradását a szervezettől. A közlemény szerint

az Európai Ügyészséggel kapcsolatban továbbra is sok a kérdőjel, a megoldatlan probléma és rengeteg a hiányosság,

az összképet nézve pedig „az egész szervezet működési mechanizmusa kaotikus és bizonytalan”.

A magyar kormány egyelőre megfigyelőként, érdeklődve követi, hová vezet az Európai Ügyészség működése

– írta a miniszter, aki úgy fogalmazott: „nagy fájdalom lenne az integrációnak, ha csak egy újabb, tagállamokat vegzáló, nemzetek feletti zsarolóeszköz jönne létre.”

Varga Judit kiemelte: bár Magyarország nem csatlakozik a szervezethez, az Európai Ügyészség és a magyar Legfőbb Ügyészség közötti munkamegállapodást már elfogadták, ezzel megelőzve a többi kimaradó tagállamot.

– Elmondható tehát, hogy Magyarország, mint mindig, most is partner, de továbbra is két lábbal a földön állunk és a józan észt követjük döntéseink során – írta.

A miniszter hangsúlyozta azt is, hogy a korrupcióval szembeni fellépés rendkívül fontos mind európai, mind nemzeti szinten,

azonban – mint írta – nem biztos, hogy a megoldás újabb és újabb intézmények létrehozatalában van. Véleménye szerint léteznek más keretek, amelyeken belül megfelelően fel lehet lépni a korrupció ellen.

Ennek fő eszközei többi között az Eurojust vagy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) – tette hozzá Varga Judit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában