bújtatott üzenet

2021.02.04. 07:42

Holland pénzből járatja le hazánkat a HVG

A holland jogállamiságot dicsérte a HVG abban a minap megjelent cikkében, amelyben a Magyarország ellen indított hetes cikkely szerint eljárással foglalkozott. A gond csak az, hogy az írás megjelenését a Benelux állam nagykövetsége finanszírozta.

Menczer Tamás külügyi államtitkár úgy reagált, mélyen aggódik a holland jogállamiság ­miatt, Varga Judit igazságügyi miniszter pedig helyreigazítást kért – írja a Magyar Nemzet.

„A cikk megjelenését a Holland Királyság budapesti nagykövetsége támogatta”

– ez a mondat olvasható a HVG egyik cikkének alján, amelyben a balliberális lap látszólag a Magyarország ellen indított hetes cikkely szerinti eljárás állásáról kívánt beszámolni.

A HVG a bevándorláspárti erők politikai támadásával kapcsolatban úgy fogalmaz: „a hetes cikk szerinti eljárás továbbra is zajlik a magyar jogállamiság védelmében.”

A cikkben ennél bújtatottabb üzenet is fellelhető, ami vélhetően szoros kapcsolatban áll azzal, hogy ki volt a finanszírozója az írás elkészültének. A szerző ugyanis Hollandiát a demokratikus értékek iránt elkötelezett országnak nevezte az írásban. Menczer Tamás külügyi államtitkár a cikkre Facebook-bejegyzésében úgy reagált: „Ha jól értem, a holland kormány (van egyáltalán?) és nagykövetsége aggódik a magyar demokráciáért.

Kellő tisztelettel és nagyon óvatosan jegyzem meg, Hollandiában épp most bukott meg a kormány a családtámogatási botrány ­miatt. Ugyanis a családtámogatás Hollandiában nem volt jogállami.”

– tette hozzá. Az államtitkár többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy Hollandiában 2019-ben több mint háromszáz antiszemita bűncselekmény történt. Menczer megemlítette: Hollandiában az újságírók hatvan százaléka kap fenyegetéseket, egy ügyvédet pedig a nyílt utcán lelőttek, mert egy drogügy koronatanúját védte. Az eset után a holland rendőrszakszervezet elnöke azt mondta, hogy „Hollandia narkóállammá vált”. Rámutatott: a ­migrációs államtitkárnak le kellett mondania, mert a kormány elhallgatta a migránsok által elkövetett súlyos bűncselekményeket, a közigazgatási bíróság vezetője pedig egy volt balliberális politikus. „Az az igazság, hogy kicsit kezdek aggódni a holland demokrácia állapotáért…” – összegzett a külügyi államtitkár.

A HVG cikkének megjelenése után Varga Judit Facebook-oldalán jelentette be, hogy helyreigazítást fog kérni a laptól,

remélve, hogy javítják a szöveget. Az igazságügyi miniszter úgy fogalmazott: a HVG a tőle megszokott politikai elfogultsággal és rosszindulattal számolt be a vitáról. „A gúnyosan egyszerűsítő tudósítás végén megfogalmazott sugalmazással szemben Magyarország eddig is betartotta, és ezek után is be fogja tartani az Európai Bíróság ítéleteit” – szögezte le Varga Judit bejegyzésében, hozzátéve, hogy a magyar kormány továbbra is egy erős tagállamokon alapuló, erős unióban hisz, aminek létjogosultságát az elmúlt időszak kihívásai is bebizonyították.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában