emberölési kísérlet

2020.11.14. 19:19

Letartóztatták az 1-es villamoson történt késelés gyanúsítottját

A nyomozási bíró a kényszerintézkedést az indítvány indokaival egyetértve, egy hónapra elrendelte.

A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján letartóztatták a férfit, aki azzal gyanúsítható, hogy nyakon szúrt egy idős utast a villamoson, mert rászólt, hordja megfelelően a maszkot – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szombati közleményében az MTI-t.

A főügyészség közölte: a megalapozott gyanú szerint egy 40 éves férfi november 12-én a kora reggeli órákban a IX. kerületben, a Könyves Kálmán körúton közlekedő 1-es villamoson utazott úgy, hogy az általa viselt maszk nem takarta az orrát.

Egy időskorú utas felhívta a férfi figyelmét arra, hogy hordja megfelelően a maszkot. A felszólított ezen felháborodott, és bántalmazni kezdte a rászóló utast. Amikor a sértett segítséget kért a járművezetőtől, a gyanúsított elővett egy kést és megöléssel fenyegetve nyakon szúrta utastársát. Ezután leszállt a villamosról és elhagyta a helyszínt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei néhány órán belül azonosították és elfogták a támadót, akit őrizetbe vettek.

A közlemény szerint a sértett csak könnyebb sérüléseket szenvedett, de csak a véletlennek köszönhető, hogy nem következett be súlyosabb, halálos sérülés. Ezért megállapítható lehet az emberölés bűntettének kísérlete.

A Fővárosi Főügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, mert álláspontja szerint fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye. A nyomozási bíró a kényszerintézkedést az indítvány indokaival egyetértve, egy hónapra elrendelte.

A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában