Ország-világ

2020.11.20. 23:05

A Pfizer és a BioNTech benyújtotta a kérelmet a vakcina engedélyezésére Amerikában

Az oltóanyag-kísérleteket 44 ezer önkéntesen végezték el, és az eredmények szerint a vakcina 95 százalékban hatékony a vírusfertőzés, illetve a vírus okozta Covid-19 megelőzésében.

Az az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet, az FDA engedélyezési eljárása jobb esetben hónapokig, de általában évekig szokott tartani. A koronavírus világjárványa miatt azonban

a szakemberek arra számítanak, hogy az új vakcinára már december első két hetében meglesz az engedély.

Egy másik amerikai gyógyszergyártó, a Moderna szintén jelezte, hogy 95 százalékos hatékonyságú vakcinát fejlesztett ki, de még nem nyújtotta be az engedélykérelmet az FDA-hoz.

Donald Trump amerikai elnök a napokban jelezte: kormányzata azzal számol, hogy decemberben mintegy 20 millió amerikait, majd januárban további 25-30 milliót olthatnak be a vakcinával.

Ugyanakkor a Gallup közvéleménykutató intézet októberben készített felmérése szerint a megkérdezettek 42 százaléka – éppen a gyorsaság miatt – nem bízik semmilyen vakcinában és nem kívánja beoltatni magát.

Joe Biden, demokrata párti elnökjelölt többször is nehezményezte, hogy a Fehér Ház nem vonja be őt és munkatársait a járványellenes intézkedésekbe, s nem férhetnek hozzá a leendő vakcina elosztásával kapcsolatos tervekhez sem.

Pénteki sajtókonferenciáján Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője bemutatta a vakcina elosztására vonatkozó tervezet másolatát. „Ez nyilvánosan elérhető, ha a volt alelnök át akarná olvasni” – mondta McEnany.

Joe Biden azt szeretné, ha a kongresszus minél előbb, még az év vége előtt megszavazná a koronavírus-járvány miatt szükséges új gazdaságélénkítő tervet – jelentette ki Jen Psaki, Biden hatalomátadással megbízott munkacsoportjának tagja pénteken újságíróknak. „Nincs idő további halogatásra” – fogalmazott Jen Psaki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában