Hámori Luca ellenfele nyilatkozott

2024.08.05. 14:30

A nemi teszten megbukott ökölvívó sértve érzi magát emberi méltóságában és üzent a kritikusainak

Imane Helif csak nagyon röviden nyilatkozott, miután megnyerte a Hámori Luca elleni negyeddöntőt. Az algériai ökölvívó az elődöntőbe jutása utáni napon arabul adott hosszabb interjút, amelyet a Daily Mail szemlézett.

MW

Imane Helif

Forrás: AFP

Azt üzenem az egész világnak, hogy tartsák tiszteletben az olimpiai chartát, és tartózkodjanak a sportolók zaklatásától, mert annak súlyos következményei lehetnek

– fogalmazott Helif, aki kijelentette: sértve érzi magát emberi méltóságában.

Olympic Games Paris 2024 - Boxing
Imane Helif és Hámori Luca
Fotó: Mehmet Murat Onel / Forrás: AFP

Helif elárulta, hogy nem követi a közösségi médiát, de azért így is eljutottak hozzá a nők közötti indulását kifogásoló hangok. Az algériai sportoló örömét fejezte ki, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach kiállt mellette, és reméli, hogy a „krízis” az aranyérmével zárul, szerinte ez lenne a legjobb válasz – írja a Magyar Nemzet.

Amikor viszont megkérdezték tőle, hogy átesett-e a doppingteszteken túl más – például nemi – vizsgálatokon is, azt válaszolta, hogy erről nem szeretne beszélni.

Ekkor nyilvánították nővé Hámori Luca ellenfelét

A vadhajtasok.hu oldal cikkében arról ír, hogy az Olimpiai Bizottság (NOB) érvelése szerint Imane Helif az útlevelében nő, és ezért nőnek számít. Most azonban felmerül a kérdés, hogy ez az útlevél esetleg egy hamisított születési okmányon alapul-e? Nyilvánosságra hozták ugyanis Imane Helif születési anyakönyvi kivonatát, aki állítólag 1999-ben született. Ebben valóban az áll, hogy „nő”.

Omar Helif, az algériai ökölvívó, Imane Helif édesapja egy képet mutat a lányáról
Forrás: AFP

A bizonyítványt azonban csak 2018 szeptemberében állították ki, mintegy 19 évvel Khelif születése után, és éppen időben a rendkívül ellentmondásos bokszkarrierje kezdetéhez.

Ez akkor derült ki, amikor a The India Express egy csapata meglátogatta Algériában Helif apját, aki a gyermeke körüli botrányon felháborodva a kamera előtt megmutatta a születési anyakönyvi kivonatot, és azt mondta: „Remélem, érmet nyer Párizsban. Az Imane elleni támadás nem igazságos. Ő egy olyan lány, aki szereti a sportot. Ez a mi hivatalos családi dokumentumunk. 1999. május 2., nő. Ez a dokumentum nem hazudik. 1999-ben jegyezték be. Azok az emberek, akik hazudnak és kampányolnak Imane ellen, Isten ellenségei. Ezt az okmányt 1999-ben írták, amikor megszületett.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!