2025.02.13. 21:47
Minimális előnnyel utazik Csehországba az FTC
A Ferencvárosi TC 1–0-ra legyőzte a cseh Viktoria Plzen együttesét az Európa-liga rájátszásának budapesti odavágóján február 13-án, csütörtök este.

Fotó: Varga Jennifer/24.hu
Szakács Dávid
A Ferencváros a 17. helyen jutott tovább az El-alapszakaszból, így a rájátszás húzásánál az AS Romát vagy a Plzent kaphatta ellenfeléül. A sors utóbbit választotta a zöld-fehéreknek. A két csapat hivatalos mérkőzésen még sose játszotta egymással, felkészülési mérkőzésen azonban kétszer is az elmúlt két évben: 2023-as téli spanyolországi edzőtáborban 0–0-ra zártak a felek, míg a 2024-ben szintén a hispánoknál a csehek nyertek 3–1-re, úgy, hogy az FTC vezetett az első félidőt követően. Az FTC kapuját kényszerűségből a nemrég igazolt Gróf Dávid védte (Dibusz Dénes és Varga Ádám is sérült).
Az első félidőben egyértelműen a Fradi dominált, többet birtokolta a labdát és veszélyes helyzeteket alakított ki. A vezetést a hazaiaknak Mohammed Abu Fani szerezte, aki egy megpattanó lövéssel talált be a csehek kapujába (1–0). A kapott gól után a Plzen játéka felélénkült, és egyre nagyobb támadásokat vezetett. Gróf több bravúros védést is bemutatott, különösen egy közeli fejest hárított remekül. A szünetig a magyar bajnok megtartotta az egygólos előnyét, bár a vendégek ekkor már kiegyenlítettebbé tették a játékot.
A második félidőben az FTC kissé visszafogottabb volt támadásban, és inkább a védekezésre helyezte a hangsúlyt. A cseh csapat egyre nagyobb nyomást gyakorolt, és Gróf ismét hatalmas védésekkel segítette csapatát. Robbie Keane, a zöld-fehérek vezetőedzője cserékkel próbálta frissíteni a támadósort. Adama Traoré révén volt egy ígéretes lehetősége a Fradinak, de a lövése elkerülte a kaput. A mérkőzés hajrájában Varga Barnabás sárga lapot kapott, ami miatt nem játszhat a visszavágón.
A végeredmény 1–0, a magyar bajnok előnyből várhatja a párharc idegenbeli meccsét. Ha a Ferencváros sikerrel veszi az akadályt, akkor a sorozat nyolcaddöntőjében az olasz Lazióval vagy a spanyol Athletic Bilbao találkozik.
Jegyzőkönyv
Ferencvárosi TC–Viktoria Plzen 1–0 (1–0). Abu Fani (23.)
Budapest, Groupama Aréna – 20.000 néző. Vezette: G. Kruasvili (georgiai)
FTC: Gróf – Makreckis, Gartenmann, Cisse, R. Gustavo – Zachariassen (Ben Romdhane, 59.) Romao, Abu Fani (Rommens, 80.) – Civic, Saldanha (Traore, 64.) – Varga. Vezetőedző: Robbie Keane.
Plzen: Jedlicka – Dweh, Markovic, Jemelka – Havel (Memic, 56.), Cerv, Kalvach (Panos, 76.), Sulc, Cadu (Doski, 76.) – Adu, Vydra (Durosinmi, 66.). Vezetőedző: Miroslav Koubek.