Forma–1

2023.02.15. 12:21

Újra feketében pompázik a Mercedes versenyautója

A német csapat szerdán Silverstone-ban rántotta le a leplet az autóról, amellyel újfent nekifut a címvédő holland Max Verstappen, valamint a Red Bull istálló legyőzésének.

A Mercedes által közzétett képen a csapat brit pilótája, George Russell (b2), a csapatfőnök Toto Wolff (b3), a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (j3) és a német tartalékversenyző, Mick Schumacher (j2)

Forrás: AFP/MERCEDES

Bemutatta idei versenyautóját a Forma–1-es Mercedes istálló, a W14 kódjelzésű gép a 2020-as és a 2021-es szezonhoz hasonlóan újra fekete színben pompázik.

Tavaly, sorozatban nyolc megnyert konstruktőri vb-cím után a Mercedes kikapott a Red Bulltól, amely február elején New Yorkban tartotta meg idei prezentációját, de csak a 2023-as festést mutatta be, a valódi versenyautót nem. Abból az alkalomból jelentették be azt is, hogy a Ford 2026-tól visszatér majd a Forma-1-be, és a Red Bull motorszállítója lesz.

Forrás: MERCEDES/AFP

A Mercedes szerdai bemutatóján a csapatfőnök Toto Wolff kijelentette: 

az autó „jól néz ki”, és hogy a mostani idényben minden ezredmásodpercért meg fognak harcolni, valamint mindent megtesznek azért, hogy újra a csúcsra érjenek.

A Mercedes autóit a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton, valamint honfitársa, a 25. születésnapját éppen szerdán ünneplő George Russell vezeti majd, a tartalékversenyzői posztot pedig Mick Schumacher, a legendás, szintén hétszeres vb-győztes Michael Schumacher fia tölti be.

Mindig hiszek abban, hogy sokkal jobb lehetek

– jelentette ki a 38 éves Hamilton, akinek a 2021-es évben nem sikerült megnyernie nyolcadik vb-címét, miután Verstappen az utolsó futam utolsó körében megelőzte és ezzel elhódította a trófeát. 

A holland versenyző tavaly nagy fölénnyel védte meg a címét, Hamiltonnak és a Mercedesnek beleszólása sem volt az idény alakulásába, a Red Bull fő riválisa ugyanis 2022-ben a Ferrari volt.

A Forma-1 idei, 22 futamból álló szezonja március első hétvégéjén kezdődik Bahreinben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában