Labdarúgás

2023.02.06. 14:45

Csányi Sándor: megpályázzuk a Bajnokok Ligája-döntő rendezését

Az Európa-bajnokság budapesti meccsei, a korábbi Szuperkupa, a női BL-döntő mind-mind előremozdítja az ügyet, akárcsak a Covid-időszakban nyújtott segítség.

Magyar szurkolók a Puskás Arénánál 2021. június 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke az M4 Sporton hosszabb interjút adott a vasárnaponként ismét jelentkező Sport7-nek – írja a Magyar Nemzet

Elmondta, hogy a következő hónapokban hazánk ad otthont a női futsal Európa-bajnokságnak, az U17-es férfi Európa-bajnokságnak és az Európa-liga döntőjének, utóbbit május 31-én játsszák a Puskás Arénában. S még nagyobb terveink is vannak.

– Fontos, hogy például az U17-es Európa-bajnokságra nagyon sok magyar utánpótlásedző ki tud látogatni és tanulhat az ott látottakból. Fontos, hogy nagyon jól sikerüljenek ezek a rendezések, mert nem titkolt célunk, hogy megpályázzuk a Bajnokok Ligája-döntő rendezését is

– erősítette meg Csányi Sándor a korábban közölt szándékot, amely leghamarabb 2026-ban valósulhat meg.

Az Európa-bajnokság budapesti meccsei, a korábbi Szuperkupa, a női BL-döntő mind-mind előremozdítja az ügyet, akárcsak a Covid-időszakban nyújtott segítség, hogy le tudták játszani azokat a mérkőzéseket, amelyeket más országok egészségügyi helyzete nem engedett.

A teljes beszélgetés ITT tekinthető meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában