dopping

2021.09.30. 13:10

Nyolcéves eltiltást kapott a világbajnok súlyemelő

A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) 2029 májusáig eltiltotta a versenyzéstől Bojanka Kosztovát ismételt doppingvétség miatt.

A 28 éves ex-bolgár súlyemelőt – aki 2011 óta szerepelt Azerbajdzsán színeiben – idén májusban ideiglenesen függesztette fel az IWF, amely a fegyelmi eljárás lezárultával most tette közzé honlapján a büntetés mértékét.

Kosztova azért kapott ezúttal nyolc évet, mert másodszor veszített rajta doppinghasználaton. Első ízben 2016 júniusától 2018 júniusáig diszkvalifikálták, miután a 2012-es londoni olimpián levett mintájának utólagos analízise pozitív eredményt hozott. Ötkarikás eredményét törölték, s nem indulhatott a 2016-os riói olimpián. Másodjára az idei Európa-bajnokságon, a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) vizsgálatán bukott meg: az áprilisi, moszkvai Eb-n 59 kilogrammban aranyérmes emelő mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozolol nyomaira bukkantak.

Kosztova 2021 előtt háromszor (2012, 2015, 2016) volt első kontinensviadalon, 2015-ben világbajnoki címet is szerzett.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában