2024.11.21. 15:15
Eltemették a tragikus körülmények között elhunyt énekest, Liam Payne-t
Liam Payne, a One Direction együttes tagja egy hónappal ezelőtt zuhant le egy szállodai szoba erkélyéről. A szervezetében drogot találtak, azonban a sérüléseibe halt bele.

Gyászoló Liam Payne temetésén
Forrás: Getty Images
Fotó: Karwai Tang
Liam Payne halála az egész világot megrázta. A One Direction énekese tragikus körülmények között halt meg október 17-én, bedrogozva zuhant le egy szálloda erkélyéről. Temetését november 20-án, Londonban tartották, a szertartáson számos világsztár is részt vett, többek közt Liam Payne egykori párja és gyerekének anyja, Cheryl Cole is.

Fotó: Andrew Matthews – PA Images / Forrás: Getty Images
Teljesen összetört. Ő maga is gyászol, de ott van a kisfia, aki nem fogja többé látni az apukáját, és ez egyszerűen szívszorító. Bár ő és Liam már régen szakítottak, összekötötte őket a kisfiuk
– árulta el az énekesnőről egy névtelen forrás.
Cheryl Cole és Payne még 2006-ban, a brit X-faktor válogatóján találkoztak, 2017-ben született meg a fiuk, Bear, majd egy évvel később szakítottak. Cheryl Cole-t nagyon megviselte az énekes halála, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a kisfiuk soha ne felejtse el az édesapját.

Fotó: Dan Kitwood / Forrás: Getty Images
A One Direction többi tagja, Harry Styles, Zayn Malik, Louis Tomlinson és Niall Horan is tiszteletüket tették a szertartáson. Több év után most mutatkoztak ismét együtt, mélyen megrendítette őket egykori zenésztársuk halála. Harry Styles teljesen összetört.
Rajtuk kívül Liam Payne barátnője, Kate Cassidy, a Girls Aloud egykori tagjai, Kimberley Walsh és Nicola Roberts szintén részt vettek a temetésen, ahogy a One Direction korábbi producere, Simon Cowell is – írja a BBC beszámolója nyomán az Origo.
Bulvár-celeb
- A fogyókúra a bevásárlásnál kezdődik – ezeket az ételeket érdemes beszerezni
- Vezetés extrém körülmények között? Mutatjuk, hogyan kivitelezhető!
- Shoshin filozófia: japán módszer, ami elhozza a boldogságot
- Garázsmustra – ezekre a vidéki kínálatokra érdemes lecsapni
- Hatéves a Moziverzum és Jocky TV