2023.09.10. 06:30
Ronaldo úgy gyűjti a luxusautókat, mint más az aprót a befőttes üvegben
Döbbentes, milyen értéket képviselnek a verdái, talán meg sem tudja számolni, hány van a garázsban.
Forrás: MTI/EPA/An-Naszr
Fotó: -
A portugál szupersztár rajong a kocsikért, gyűjteményének értékét a szakértők már megsaccolni sem tudják. Az amerikai Slash Gear által összeállított listán tíz olyan elképesztő jármű szerepel, amelyről egy átlagember talán még álmodozni sem mer. Ezek közül szemezgettünk - csak győzzön csodálkozni!
Miután Ronaldo a szaúdi al-Nasszr játékosaként idén újabb 200 millió eurós, vagyis jelenlegi árfolyamon 76,97 milliárd forintos alapfizetést tesz zsebre, valószínűleg a kollekciót tovább bővíti majd. Vagyona a legszerényebb becslések szerint is meghaladja az 500 millió dollárt (178,70 milliárd forint).
Autóparkjának értékét a szakértők egy alkalommal legalább 6 milliárd forintra becsülték, de azóta kiderült, hogy sokkal többet költött már erre a hobbijára. Íme a legdrágább példányok:
Bugatti Veyron Grand Sport (2 millió dollár, 714,78 millió forint)
A világsajtót bejárta, amikor a 38 éves világklasszis egyik testőre tavaly összetörte a játékos 2 millió dolláros (jelenlegi árfolyamon 714,78 millió forint), több mint 400 kilométer per órás végsebességre képes Bugatti Veyron Grand Sport Vitesse-ét. Az akkor éppen Mallorcán tartózkodó Ronaldo egy konvojjal – ám nem a Bugattiban – utazott, amikor a baleset bekövetkezett. A kocsi kidöntött egy út szélén lévő téglafalat, miután túl nagy sebességgel próbált bevenni egy kanyart. Az autó eleje minimálisan sérült, az utasoldala viszont valószínűleg nagy ütést kaphatott, ezért a javítása sem lehetett olcsó. A karambolban senki sem sérült meg.
Aston Martin DBS Superleggera Volante (200 ezer font, 89,82 millió forint)
Még az angol Manchester United focistájaként kapták lencsevégre CR7-et, ahogy ezzel a 715 lóerős, V12-es motorral felszerelt, mintegy 340 kilométer per órás végsebességgel rendelkező csodával araszol a városi dugóban. Azután lepte meg magát egy újabb Aston Martinnal, hogy mesterhármast szerzett a Tottenham Hotspur ellen. Cristiano Ronaldo akkoriban a ManU vezéregyénisége volt, a pályán mutatott teljesítménye pedig a garázsa kihasználtságán is meglátszott: a DBS Superleggera Volante előtt egy hónappal például egy 250 ezer fontos (112,27 millió forint) Bentley Flying Spurrel gyarapította a kollekcióját.
Rolls-Royce Cullinan (360 ezer dollár, 128,66 millió forint)
Nem ez a portugál egyetlen és legdrágább Rolls-Royce-a, hiszen korábban rendelt egy Phantomot is. A Cullinanben V12-es motor duruzsol, amely 571 lóerős teljesítmény leadására képes, a jármű végsebessége pedig elérheti a 250 kilométer per órás értéket. Az olasz Juventusban akkortájt heti 600 ezer dollárért (214,43 millió forint) focizott, a Slash Gear szerint így a brit SUV csupán négynapi keresetébe került.
Ferrari F12 TDF (962 ezer dollár, 343,81 millió forint)
Minden milliárdosnak kell egy Ferrari, ez alól Ronaldo sem kivétel, aki 2017-ben szerezte be ezt a ritkaságot. A Ferrari F12 TDF modelljéből összesen 799 darab készült. A teljesítménye önmagáért beszél: 340 kilométer per órás végsebességre képes, nulláról 100-ra pedig csupán 2,9 másodperc alatt gyorsul fel. A cikk megjegyzi, hogy CR7-nek sikerült már leamortizálnia egy ilyen olasz sportkocsit, amikor 2009-ben nekihajtott egy alagút oldalának.
Rolls-Royce Dawn (300 ezer font, 134,73 millió forint)
Ahogy a 37. születésnapjára, úgy karácsonyra is luxusjárgányt kapott barátnőjétől, Georgina Rodrígueztől a labdarúgó. A Cadillac helyett azonban most egy Rolls-Royce volt a soron, szépen becsomagolva, ahogy kell. Érdekesség, hogy habár nagy reményeket fűztek hozzá, május óta már nem gyártják a Dawnt, amelyet Ronaldo azonnal kipróbált az Instagram-követői legnagyobb örömére. A specifikációkat mindenesetre még a sasszeműek sem tudták kiszúrni, de abban mindenki biztos lehet, hogy a márka hírnevéhez méltó minőséggel gazdagodott a játékos gépparkja.
Lamborghini Aventador (271 ezer font, 121,7 millió forint)
Természetesen az olasz márka egyik legnépszerűbb modelljét is behúzta az araboknál légióskodó futballista. A liverpooli Mohamed Szalah által is birtokolt 700 lóerős Aventador 2,9 másodperc alatt gyorsul fel 100-ra, végsebessége pedig eléri a 350 kilométer per órát. CR7 valószínűleg itt nem áll meg, csak idő kérdése, hogy mikor csap le egy másik Lambóra, a Revueltóra.
Brabus Mercedes-Benz G65 AMG (800 ezer dollár, 286,70 millió forint)
Georgina újabb meglepetése: a 35. születésnapjára lepte meg ezzel az urát. A 900 lóerős, 6,3 literes űrtartalmú, V12-es kétturbós motorral rendelkező Mercedes G-Wagon Brabus limitált kiadása - amelyből mindössze 10 darab készült - lassan 300 millió forintot ér, végsebessége meghaladja a 220 km/h-t. Méretéből adódóan szinte hihetetlen, hogy 3,9 másodperc alatt felgyorsul 100-ra. A gyártó eredetileg azt állította, a világ legerősebb 12 hengeres egységgel szerelt off-road beállítottságú modelljét kapjuk meg, ám a teljes, 1500 newtonméteres nyomatékot végül senki sem használhatja ki, miután elektronikus módon 1200 newtonméterben maximálták a mértékét.
McLaren Senna (1,18 millió dollár, 422,88 millió forint)
A legendás brazil autóversenyző, Ayrton Senna emléke előtt tisztelgő hipermodellből mindössze 500 példányt gyártottak le. A 790 lóerős, 1198 kilogrammos száraz tömegű sportautónak csupán 2,8 másodpercre van szüksége a nulla-százas gyorsuláshoz, kétszázon 6,8 alatt van, míg végsebessége 340 kilométer per óra. A legtöbben azt remélik, hogy Ronaldo letesztelte már egy F1-es versenypályán, főleg azután, hogy a Monacói Nagydíjat megelőzően látták vele száguldozni.
Hogy milyen autói vannak még a világklasszisnak, kiderül a VG.hu cikkéből.
Bulvár-celeb
- Van kutyája? Esélyes, hogy tovább fog élni az átlagnál
- „Költözz tanyára!” – Tóth Gabit nem bántja a beszólás, sőt...
- Boldogság! Anya lett a Miss Balaton egykori szépségkirálynője
- Szabó Franciska megmutatta mire képes az izmos combjaival, szétroppantott egy görögdinnyét
- Két telitalálat is volt a Jokeren, a lottó rekordnyereménye tovább halmozódik