Színház

2020.06.01. 17:22

Szabadtéri előadásokkal indulhat újra a színházi élet Szatmárnémetiben

A koronavírus járvány, ahogy az élet minden területét, úgy a színházak munkáját is nagyban befolyásolta. A járvány megfékezésére hozott rendeletek miatt leállt, illetve a virtuális térbe költözött a színház. A tervek szerint viszont június 1-je után újra lehet előadásokat tartani – szabadtéren.

Fotó: Czinzel Laszlo

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata pedig nagy izgalommal készül a visszatérésre. Javában tartanak a különböző előkészítő és szövegösszemondó próbák, ezzel párhuzamosan pedig már a fellépési körülmények kialakításán is dolgoznak.

A tervek szerint két szabadtéri színpadon is lesznek előadások: a Tűzoltótorony parkjában felállított mobilszínpadon nagyszínpadi előadások, a Képzőművészeti Múzeum udvarára tervezett kisszínpadon pedig stúdióelőadások, pódiumestek és bábszínházi előadások lesznek láthatók. Ezeken a színpadokon lép majd fel a Dinu Lipatti Filharmónia is, szimfonikus illetve kamarakoncertekkel.

„A szabadtéri nagyszínpadon népszerű, zenés előadásokat újítunk fel. Kisebb szereposztásúakat, amelyek megfeleltethetők a járványügyi intézkedéseknek. Június 15-e után előbb felújított előadásokat, majd később új produkciókat is szeretnénk játszani” – mondja Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója.

A Színház a múzeumban program részeként a Harag György Társulat művészei a Szatmár Megyei Múzeum időszakos és állandó kiállításainak tematikájához kapcsolódva szeretnének produkciókat létrehozni. A tervek szerint a City Rádióval együttműködésben a szatmári színészek hangja az éterben is szólni fog: napi vers és esti mese sorozat indul Szatmárnémeti magyar nyelvű rádiójában, illetve egy rádiójáték létrehozása is szerepel a nyári műsortervben.

A nyári hónapokban folytatódik a Havi Dráma felolvasószínházi előadássorozat, a szabadtéri színpadon és az online térben is. Nem ér véget a Nézz vissza Haraggal című sorozat sem: a társulat Youtube-csatornájára újabb előadásfelvételek kerülnek fel a folytatásban. A magyar társulat színészei csatlakozni fognak a Mihai Raicu Társulat tagjaihoz is, a kétnyelvűre tervezett lakótelepi színházi előadások alkalmával.

(közlemény)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!