Az ezeréves határig kirándultak a nagyváradi EKE-sek

Ciucur Losonczi Antonius

Az ezeréves határig, a gyimesbükki 30. számú vasúti őrházig barangoltak az elmúlt szombaton az EKE ’91 Nagyvárad-Bihar által szervezett buszos, honismereti kirándulás résztvevői, közel negyven személy, egy gyönyörű természetes környezetben, melyről ugyan lehet szépeket írni és mesélni, de igazából látni kell, mert az elénk táruló táj minden elképzelést felülmúl.

Péntek reggel volt az indulás, a szokásos helyről, a váradrogériuszi piac mellől, majd az E60-as országúton haladtunk egészen Kolozsvárig, ahol rátértünk az A3-as autópályára. Torda és Aranyosgyéres felé falva a kilométereket a távolban, jobb oldalon tisztán kivehetően felsejlett a hasadék, mintegy kontrasztként pedig a bal oldalon az iparváros tárult elénk. Amúgy az egész kirándulás alatt jellemző volt a szép napos idő, nem volt okunk panaszkodni a kánikulára, és az eső sem esett.

Az első desztinációnk Segesvár volt. A középkori várát hódítottuk meg, melynek történelmi központja különben a világörökség része. Joggal van ez így- mondhatják azok, akik hozzánk hasonlóan már jártak ott. Az Óratorony, a Diáklépcső megmászása, a szászok által épített polgári házak, a régi evangélikus temető, a templom mind-mind felejthetetlen élményt kínál, bár Drakulából és Vlad Țepesből azért lehetne kevesebb. Fehéregyházán Petőfi Sándor emlékházánál, illetve a kertben található életnagyságú szobránál álltunk meg, mely érdekes módon nem a harcos forradalmárt, hanem a kezében egy teleírt papírlapot tartó költőt ábrázolja. Miközben felelevenítette az 1849. július 31-én történteket, házigazdánk azon véleményét sem rejtette véka alá, hogy mit gondol azokról, akik szerint Petőfi nem a környéken esett el, hanem évekkel később Barguzinban halt meg. Fiatfalván a felújított Ugron-kastélyt jártuk be szakszerű idegenvezetéssel, majd Farkaslakán Tamási Áron sírjánál, illetve az ott lévő kopjafa előtt tisztelegtünk. „Törzsében székely volt, fia Hunniának, hűséges szolgája bomlott századának”, olvasható a sírkövön. Talán mondanunk sem kell, hogy nemzeti színű szalaggal feldíszített koszorúk tömkelege díszíti az emlékhelyet. Homoródon friss forrásvízzel oltottuk szomjunkat, majd a szejkefürdői Mini Erdély Parkban örömmel fedeztük fel a nagyváradi vár makettjét. Akinek volt még ereje hozzá, az ízlésesen faragott székelykapuk alatt áthaladva a közeli dombtetőn álló Orbán Balázs-sírnál adózott a legnagyobb székely emléke előtt.

A csíksomlyói Jakab Antal-zarándokházban szálltunk meg, így sokunkat a közeli kegytemplom harangzúgása ébresztett szombat reggel. Minden július első szombatján a nyeregben tartják az Ezer Székely Lány Napját, mely a székely népviselet, népzene és néptánc ünnepe, illetve lehetőséget teremt a székely népviselet és népművészet értékeinek bemutatására, megőrzésére, népszerűsítésére. Megcsodáltuk mi is a szekeres felvonulást, a lovashuszárokat, a műsort azonban már nem vártuk meg, mert elindultunk a Gyimesekbe, az ezeréves határ irányába. A felújítás alatt levő Rákóczi-vár romjainak tövében, a gyimesbükki 30. számú vasúti őrházban Bilibók Tibor „bakter” fogadott minket. Nemcsak hogy kimerítően bemutatta a vasúti kiállítást, de még azt is leszögezte, hogy ő se nem magyar, se nem székely, hanem büszke csángó. Útban visszafelé a gyímesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum kápolnáját tekintettük meg, illetve Berszán Lajos atya az iskola előcsarnokának falfestményét is megmutatta nekünk.

Vasárnap reggel búcsút intettünk Csíksomlyónak. Eljött a hazajövetel ideje, de azért Váradig megálltunk még a madéfalvi veszedelem emlékművénél, és kívülről megnéztük a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyt. Néhány percig bekapcsolódtunk a ditrói impozáns Jézus Szent Szíve plébániatemplomban zajlott misébe, és megnéztük Mezei Imre ácsmester nagyméretű makettjeit. Számos élményekkel gazdagodva, magyarságtudatunkban megerősödve érkeztük meg este lakóhelyünkre.