Büntetőeljárás

2020.04.25. 12:02

Elhallgatta, hogy fertőzöttel érintkezett

Információ elhallgatása és betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt indult eljárás egy nagyváradi nő ellen, miután a mentőket hívva elhallgatta, hogy fertőzött, vagy fertőzésgyanús személlyel érintkezett volna. Az eset még április 4-én történt, a nő a mentők segítségét kérve nem mondta el, hogy érintkezett koronavírusos személlyel, holott tudatában volt annak, hogy vele egy cím alatt lakó családtagja esetében igazolták a fertőzést. A nő – akinél később szintén megállapították a koronavírus jelenlétét – e módon a mentőcsapat egészségét veszélyeztette. A nő az információ elhallgatásáért – amellyel veszélybe sodorta az orvosi személyzetet, de az intézményt is, ahol utóbbiak dolgoznak – akár hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztést vagy pénzbírságot kaphat. A betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt – a helyzet fejlődésének, illetve a nyomozók által megállapított körülmények függvényében – 12–15 év börtönbüntetést is kaphat, ha miatta „személyi sérülés”, vagy „egy vagy több személy halála következik be” – áll az ügyészség közleményében.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!