Befektetések

2024.03.02. 18:41

Járjon jól: most vegyen új lakást!

Sokan fektették a pénzüket állampapírba, így a jövő évi nagy kamatfizetésre váró tulajdonosok, illetve akik épp jó befektetést keresnek meg fognak jelenni az ingatlanpiacon. Hogy miért lesz jó ez nekik? Ennek próbáltunk utánajárni.

MW

Forrás: Shutterstock

Rossz hír, de mindenki tudja:  7 %-ra csökkent a kötvénykamat, így akik korábban az állampapírokban bíztak, most új területen fognak befektetni. Egyértelmű, hogy az ingatlanpiac kicsit beállt tavaly, de már kezd felébredni a tetszhalott állapotból, és nem hátrafelé fog dőlni, hanem természetesen előre. A szakemberek szerint konkrétan beszállási ponthoz ért az újlakás piac, tehát akik 10-20 százalékos részletfizetéssel még a várható áremelkedés előtt leszerződnek az új építésű lakásokra, igen jól fognak járni. A prognózis szerint a stagnáló lakáspiaci árakat utoléri az inflációs nyomás, így az új lakások ára idén 5, jövőre akár 10%-kal is emelkedhet, ami ugye több mint a kötvénykamat. 

Mindent bele! 

Szerencsére, most még tavalyi áron lehet vásárolni ingatlant, így aki tud, mindenképpen vágjon bele, hiszen a jövő évi kamatfizetésre váró állampapír-tulajdonosokra már kezdenek most megjelenni a lakáspiacon. A kedvező állampapír kamat 2025 tavaszáig fog tartani, utána ugyebár drasztikusan lecsökken, így nemcsak a kamatok, hanem a teljes tőke is esélyesen megjelenik az ingatlanpiacon. Ha a most belép az újlakás piacra, akkor a vételár 10-20% kell csak befizetnie, később kell – 1-2 év – a maradék részt hozzátenni, ami már valószínűleg könnyebben megy majd, mikor lejár a kedvező kamatozású állampapírok ideje, tehát felszabadul a pénze.  

A tavalyi év harmat gyenge volt mind az új, mind a használt lakások piacán. Nemcsak az eladott és átadott lakások száma csökkent, de kevesebb ingatlan is épült. Az ideálisnak tartott 40 ezer helyet, csupán 20 ezer, ráadásul az építési engedély iránti kérelmek száma is drasztikusan csökkent: 39 %-kal. Már most látszik, hogy élénkül ez a piac, hiszen több projekt indult, mint a tavalyi év azonos időszakában, és ezeknek az átadása jellemzően 2025–2026-ban történik majd meg. 

Ha most vásárol, akkor kedvezőbb áron juthat hozzá, hiszen egy befejezés közeli vagy már elkészült lakás ára mindig magasabb, mint az induláskor, mert akkor bevezető áron lehet vásárolni. Az elmúlt egy-két évtizedben az ingatlanok éves szinten 7-8 százalékos felértékelődését lehetett látni, ami nem kicsi bizalomra adhat okot a hullámzások ellenére is. Tegyük hozzá, ha valaki befektetési céllal vásárol, akkor a bérbeadásból származó nyereséget is hozzá tudja adni a bevételi oldalhoz, így a két elemmel együttesen körülbelül 10-12%-os éves hozamot tud elérni. Vagyis, ha megteheti, most vegyen újlakást, és lehetőleg olyat, amit jövőre, vagy utána adnak át. 

Új lakást keres? Irány az ingatlanbazár.hu!
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!