Kosárlabda

2024.12.30. 17:57

Magabiztos diadallal zárta az évet a kosárcsapat

A Nagyváradi VSK U férfi kosárlabdacsapata 2024 utolsó mérkőzésén is megőrizte veretlenségét a Nemzeti Liga alapszakaszában.

Forrás: csmoradea.ro

Jósa Attila

A Vörös Oroszlánok hazai pályán, a Nagyvárad Arénában magabiztosan múlták felül a Temesvári SCM együttesét 75–59-re, ezzel a bajnokságban sorozatban 14. győzelmüket aratták, ami új mérföldkő a klub történetében. 

A mérkőzés kiegyensúlyozott kezdést hozott, a vendégek néhány perc erejéig még vezettek is, ám a hazaiak gyorsan átvették az irányítást, és az első negyed végére már 22–12- es előnyre tettek szert. A második játékrészben a hazaiak játéka kissé visszaesett, amit a temesvári csapat ki is használt, Nikola Gajic vezetésével csökkentve a különbséget. A félidőben 40–34-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. 

A második félidőt erőteljesen kezdték Törökék: egy 9–0- s sorozatot követően az előny 15 pontra nőtt. Kalif Young és Travante Williams kiemelkedő teljesítményt nyújtott, míg a védekezés is remekül működött. A harmadik negyed második felében ugyan a temesváriak felzárkóztak, de a záró játékrészben ismét a váradiak domináltak. Sayeed Pridgett két hárompontosa és Williams gyors kontrája új lendületet adott a csapatnak, amely végül 75–59-es győzelemmel búcsúzott az évtől. A mérkőzésen bemutatkozott a váradi csapatban Toarlyn Fitzpatrick, aki Donatas Tarolis sérülése miatt érkezett. Az amerikai hat ponttal járult hozzá a sikerhez, és kiemelte, mennyire lenyűgözte a szurkolók fogadtatása: „Az első pillanatokban izgatott és kissé ideges voltam, hiszen szerettem volna jó benyomást kelteni. A váradi közönség lelkes fogadtatása mélyen megérintett, és hálás vagyok azért a melegségért, amellyel köszöntöttek. A csapattársak és az edzők már az első találkozás alkalmával rendkívül nyitottak és barátságosak voltak, ami sokat jelentett számomra. Korábbi csapattársaim, Sayeed és Paulius jelenléte megkönnyítette a beilleszkedést. A VSK U egyértelműen az egyik legjobb csapat Romániában, ahol minden játékos szívesen játszana. Nagy örömmel csatlakoztam a klubhoz, amely évről évre a trófeákért és a nemzetközi sikerekért küzd. Büszke vagyok, hogy részese lehetek ennek az ambiciózus közösségnek, és mindent megteszek a csapat sikereiért.” 

A VSK U edzője, Cristian Achim a mérkőzés után elmondta: „Büszke vagyok a csapatra, hogy veretlenül zártuk az évet. Ez az első alkalom, hogy az új évet hibátlan mérleggel kezdjük. Bízom benne, hogy ez a lendület kitart a szezon további részében is.” Az edző ugyanakkor sajnálatát fejezte ki Paulius Petrilevicius hátsérülése miatt, aki a második negyedben már nem térhetett vissza a pályára. 

A vasárnap esti mérkőzésen a csapat legjobb pontszerzője Sayeed Pridgett volt 17 ponttal, őt Kalif Young (15 pont, 8 lepattanó) és Kris Richard (11 pont, 5 lepattanó) követte. A temesváriaknál Bogic Vujosevic volt a legeredményesebb 13 ponttal. A Nagyváradi VSK U 2025-ben január 4-én lép először pályára, amikor idegenben, a bajnokság meglepetéscsapata, a harmadik helyen álló Vâlceai 1924 SK ellen játszik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!