Belényesi: Mindent megteszek azért, hogy ott legyek az olimpiára utazó keretben!

Jósa Attila

– Debrecenben születtél, de Nagyváradon nevelkedtél.

– Ez inkább csak a véletlen műve, a szüleim éppen Debrecenben tartózkodtak, amikor „úgy döntöttem”, hogy a vártnál hamarabb jövök a világra 2003. április 21-én. A családunk nagyváradi, 15 éves koromig én is itt éltem és itt is ismerkedtem meg a vízilabdázás alapjaival.

– Melyik volt az első egyesületed?

– A szüleim már egészen korán elvittek az uszodába, mindössze 3 éves voltam, amikor elkezdtem úszni. Ez egy nagyon jó alapot jelentett, 8 éves koromig úsztam, de az edzések után mindig érdeklődéssel figyeltem az idősebb srácokat, ahogy labdáznak és mindenképpen ki szerettem volna próbálni ezt a sportágat. A Nagyváradi Crișul volt az első klubom, ahol Vekerdi László, Dorin Sava, Fejér Iván, Cristian Șandor és a jelenlegi edzőm, Ciprian Cîmpianu is segítette a fejlődésem az évek során, rengeteget köszönhetek nekik.

– Nagyon fiatalon átigazoltál Szolnokra. Miért döntöttél így?

– Miután befejeztem a nyolcadik osztályt, válaszút elé kerültem. Nehéz döntés volt, a tanulmányaimat sem hanyagoltam el, Váradon bejutottam az Adyba, de a póló is jól ment, a román utánpótlás-bajnokság legtechnikásabb játékosának választottak. A szüleimmmel közösen döntöttünk úgy, hogy Szolnokon folytatom, tőlük minden támogatást megkaptam, de egyedül költöztem Magyarországra. Budapest túl nagy ugrás lett volna még olyan fiatalon. Másfél évet töltöttem ott, utána Újpesten folytattam 2 évig, majd a junior pályafutásom lezárultával visszatértem a szolnoki felnőtt csapathoz.

– Mennyire ért meglepetésként, amikor a nyáron megkeresett a Nagyváradi VSK?

– Korábban is kerestek már a klubtól, de akkor nem jutottunk el konkrétumokig, mert mindenképpen szerettem volna kipróbálni magam Magyarországon a felnőttek között is. Múlt nyáron azonban egy nagyon kedvező szerződést kínált a váradi egyesület, mérlegeltem és végül úgy döntöttem, hogy hazatérek.

– Miben látod a legnagyobb különbséget az OB I. és a romániai Szuperliga között?

– Elsősorban a játékosok hozzáállása különbözik, Magyarországon rengeteg példakép van, olimpiai bajnokok egész sora, a kissrácok felnéznek rájuk, mindenki hasonló sikereket szeretne elérni, már a legfiatalabb korosztályokat is a professzionális mentalitás jellemzi.

– Neked volt példaképed?

– Nem volt, de nagyon szerettem Aaron Younger játékát (az ausztrál klasszis a Szolnokkal, a Ferencvárossal és a Pro Reccoval is nyert BL-t – szerk. megj.), sokat tanultam abból, hogy figyeltem a játékát védekezésben és támadásban egyaránt.

– Kerestek a magyar korosztályos válogatottaktól is?

– Három éven át a bő keret tagja voltam, de hivatalos meccsen nem játszottam a magyar korosztályos válogatottban. Mentalitásban, versenyzésben, taktikai felkészültségben volt némi helyzeti előnyük azoknak, akik már 7 éves koruk óta a magyarországi közegben nevelkedtek.

– Miután aláírtál a VSK-hoz, egyből érkezett a megkeresés az U20-as világbajnokságra készülő román válogatottól. Sokat mérlegeltél, míg igent mondtál?

– Úgy voltam vele, hogy miért ne? Fontos a játéklehetőség, a tapasztalatok gyűjtése, kicsit jobban megismerhettem a közeget, összességében szerintem egy jó bemelegítés volt az elkövetkezendő évekre.

– Milyennek érzed a váradi csapatot? Rajtad és Vancsik Leventén kívül lenne másnak is helye a válogatott keretében?

– Remek fogadtatásban volt részem a klubnál, a csapaton eleinte érződött, hogy 4 új játékos is érkezett, nehezen állt össze a játék. Neveket nem szeretnék mondani, de lenne még 1-2 játékosunk, aki szerintem beférne a válogatottba is. Ami a válogatási elveket illeti, ebbe nem szeretnék mélyebben belemenni, aki ott volt a csapatban, az mind megküzdött azért, hogy ott lehessen, senkin nem érződött, hogy ne lenne ott a helye. Rég nem látott sikereket ért el Románia, ez a szövetségi kapitány döntéseit igazolja.

– Az elmúlt években a váradi csapatnak igazi „mumusa” lett a Steaua. Idén sikerülhet a trónfosztás?

– A szeptemberi kupadöntőt jól kezdtük ellenük, de a végére elfogytunk. A december eleji bajnokin Bukarestben a meccs után úgy éreztem, rengeteg maradt még bennünk, nagyon elaludtunk, de ehhez képest sem játszottunk rossz meccset. Már mindenkinek tele van a hócipője azzal, hogy hét éve folyamatosan előttünk végeznek, ennél nagyobb motiváció nem kell a csapatunknak.

– Egymást érték év elején a nagy nemzetközi tornák, mennyi időt töltöttetek edzőtáborban? Mennyire monoton egy ilyen elnyújtott felkészülési időszak, mivel lehet az edzéseken kívül elütni az időt?

– December 10. óta voltunk együtt a válogatottal, volt egy 3 napos szünet karácsonykor amikor hazajöhettünk a családunkhoz, illetve az Eb után szintén kaptunk pár szabadnapot. Izvoraniban volt a bázisunk, őszintén szólva ott semmiféle lehetőség nincs kikapcsolódásra. Felkeltünk, reggeliztünk, edzés, ebéd, alvás, edzés, vacsora, alvás, így nézett ki egy napunk, borzasztóan monoton volt, de hosszútávon kifizetődött, nagyon összeszokott a csapat. Ez az olimpiai előtt is így fog kinézni, de részemről bármilyen áldozatot meghozok azért, hogy benne legyek a „tizenháromban”, aki utazhat Párizsba. Csak ez a cél lobog a szemem előtt.

– Abban a kevés szabadidődben, ami marad az élsport mellett, mivel szeretsz foglalatoskodni?

– Nagyon szeretek olvasni, ezt egyetlen egy nap sem mulasztanám el, leginkább pszichológiával, az üzleti élettel és önfejlesztéssel foglalkozó könyveket bújok.

– Nagyváradi magyarként, kettős állampolgárként milyen érzés volt a magyar válogatott ellen küzdeni a világbajnokságon?

– A meccs előtt nagyon izgultam, hiszen majdnem mindenkit ismerek a magyar csapatból, de ilyen esetben félre kell tenni a barátságokat és mindent bele kell adni. Ahogy útjára indul a labda, elmúlik az izgalom, ha úgy adódik és egy pofon csúszik be egy barátomnak, akkor ez van, nincs kegyelem, ha meccs van, az élet-halál kérdés.

– Mi a véleményed az olimpiai csoportbeosztásról? Halálcsoport a románoké?

– Az olimpián mindegyik csapat jó, mondják, hogy talán a másik csoportban egyszerűbb dolgunk lett volna, de ezen a szinten már nincs nagy különbség. Szerintem a mentális felkészültség lesz a döntő.

– Az egyik legfiatalabb átlegéletkorú csapat volt a román a világbajnokságon. Meddig juthat el hosszútávon ez a társaság?

– Fiatal, gyors csapatunk van. Bármit elérhetünk ezzel a válogatottal, össze is szoktunk és szerintem nagy esélyünk lehet arra, hogy a következő, 2028-as Los Angeles-i olimpiát is megcélozzuk ebben az összeállításban.