Sport

2023.11.09. 15:43

FIBA Európa-kupa: még él a remény a továbbjutásra

Léván aratott 17 pontos győzelme után a Nagyváradi VSK U 2–2-es mérleggel jelenleg továbbjutó helyen áll a FIBA Európa-kupa J csoportjában.

Forrás: facebook.com/patriotilevice

Jósa Attila

A Nagyváradi VSK U szerdán este Léván lépett pályára a FIBA Európa-kupa J csoportjának 4. fordulójában. A Vörös Oroszlánok a korábban begyűjtött két vereségük miatt a kiesés szélére sodródtak, ennek ellenére végig magabiztosan kosaraztak Léván, egy pillanatra sem hagyva kétséget afelől, hogy sokkal jobb csapatot alkotnak, mint a Patrioti.
Cristian Achim jelenleg legerősebbnek vélt Neal, Richard, Pearson, Tarolis, Baciu összeállításban küldte pályára csapatát, a váradiak pedig már az első negyed végén 9 ponttal elhúztak (14–23). A második negyedben is a váradiak játszottak fölényben, az utolsó percekben azonban ismét jött a már-már szokásosnak mondható rövidzárlat, a Léva egy 7–0-ás sorozattal félidőnél 2 pontra csökkentette hátrányát (38–40).
A harmadik negyed első pontjait a házigazdák szerezték, akik a mérkőzés során először átvették a vezetést, szerencsére a nagyváradiak reakciója azonnal érkezett, és egy 12-0-s részhajrát követően a VSK U állva hagyta ellenfelét. A mérkőzés ezen periódusában a megszokott kulcsemberek mellett Cătălin Baciu is fantasztikus teljesítményt nyújtott, a 213 centis center, aki ötödik idényét tapossa Váradon, támadásban és védekezésben is ellenállhatatlan volt. A különbség a hajrában egyre nőtt a két csapat között, végül 17 ponttal győzött a VSK U, aminek a végelszámolásnál, az egymás elleni eredmények összevetésénél még nagy jelentősége lehet. A váradi játékosok közül Erick Neal és Nijal Pearson egyaránt 17 pontot szerzett, míg Cătălin Baciu 14 ponttal és 13 lepattanóval zárt. A csoport másik mérkőzésén a Varsói Legia idegenben nyert 89–85-re a Kataja otthonában, így továbbra is őrzi hibátlan mérlegét.
„Ez egy kulcsfontosságú mérkőzés volt számunkra. Gondolom, a Léva számára is. A mi esetünkben tudtuk, hogy nincs más lehetőségünk, mint a győzelem. Ha itt kikaptunk volna, az azt jelentette volna, hogy nincs esélyünk a következő fordulóba jutni. Nem hiszem, hogy alábecsültük őket az első meccsen, egyszerűen úgy gondolom, hogy a szezon meccsét játszották Nagyváradon, egyszerűen megállíthatatlanok voltak. Ráadásul ma játszhatott Donatas Tarolis, aki csapatunk támadójátékának egyik legfontosabb embere. Fontos, hogy maradt esélyünk a továbbjutásra, nagyon szeretnénk folytatni európai utunkat az első csoportkörön túl” – nyilatkozta Cristian Achim, a VSK U vezetőedzője.
A váradiak a jövő héten, november 15-én hazai pályán játszanak a Kataja Basket ellen az 5. fordulóban. Addig azonban még lesz egy párharc az Nemzeti Ligában, szintén hazai pályán, november 11-én, szombaton a Foksányi VSK ellen 19 órától.

JEGYZŐKÖNYV

Lévai Patrioti – Nagyváradi VSK U 65–82 (14–23, 24–17, 12–22, 15–22).
Patrioti: J. Adaway 20, R. Howard 2, S. Kaukiainen 5, A. Wheler 21, B. Bojanovsky 5,, D. Knezevic 3, B. Kovac 7, D. Abraham 2. Vezetőedző: Michael Madzin
VSK U: E. Neal 17, L. Freeman, N. Pearson 17, D. Tarolis 13, B. Nicolescu 8, K. Richard 5, T. Gotcher 8, C. Baciu 14, N. Markovic , T. Gheorghe. Vezetőedző: Cristian Achim
Vezette: Nikola Perlic (horvát), Vladimir Zanev (bolgár) és Aleksandar Radonjic (bosnyák)
Szövetségi megfigyelő: Drazen Strok (horvát).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában