2023.10.08. 13:48
Tovább robog a rájátszás felé a nagyváradi kézilabdacsapat

Forrás: csmoradea.ro
J. A.
A Nagyváradi VSK kézilabdacsapata hazai környezetben vívta a másodosztályú kézilabda-bajnokság negyedik fordulójának rangadóját pénteken a Resicabányai VSK ellen. A hazaiak szinte végig vezettek a mérkőzésen, az első félidőben öt góllal is elhúztak, szünetben pedig 18–14 volt az állás. A resicabányaiak nem adták fel, a 44. percben 24–24-nél utolérték Cosmin Liberț tanítványait az eredményjelzőn. Sorozatban három gólt szerzett 25–25-ös állás után a Nagyváradi VSK, ezzel úgy tűnt, végleg eldőlt a mérkőzés, de a vendégeknek erre is volt válasza, a tavaly még a váradiak színeiben játszó Sztarcsenko vezetésével az utolsó percre egy gólra zárkózott fel a Resicabányai VSK. Az izgalmas végjátékban az eredmény már nem változott, így a Nagyváradi VSK 31–30 arányban győzött, és 4 mérkőzésen szerzett 9 pontjával magabiztosan menetel a rájátszás felé.
Alexandru Farcaș kifogástalan teljesítményt nyújtott támadásban, kilenc kapura lövésből kilencszer talált be, de a hat-hat gólt dobó Szász Csongor és Ciprian Aungurenci is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A csapat következő mérkőzésére október 14-én kerül sor, idegenben a Zsilvásárhelyi CSU Constantin Brâncuși ellen.