Bíróság

2023.10.25. 16:19

Fellebbezett a doppingvétség miatt eltiltott Simona Halep

A román teniszező azt kéri, hogy a bíróság törölje a Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökség (ITIA) döntését, és enyhítsen a büntetésen.

Forrás: TVR

BN-összeállítás

Benyújtotta Simona Halep a Nemzetközi Sportdöntőbíróságra (TAS) a játékjogának doppingvétség miatti négyéves felfüggesztése elleni fellebbezését - tájékoztatott a lausanne-i székhelyű intézmény.

Az intézmény közlése szerint a továbbiakban egy választottbírói testület dönt az ügy befogadásáról, és ez tűzi ki az első tárgyalás időpontját is. A felek meghallgatása után a testület meghozza az ítéletét és közzéteszi az indoklással együtt. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság közölte azt is, hogy a választottbírói testület ítélethozatala nincs határidőhöz kötve, és nem tudni, hogy meddig tart majd a per. Emlékeztetett arra, hogy az ítélet 30 napon belül megtámadható a svájci szövetségi törvényszéken. A Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökség (ITIA) szeptember 12-én jelentette be, hogy Simona Halep játékjogát négy évre felfüggesztették doppingvétség miatt. Az ITIA közölte, hogy egy független bíróság két különálló doppingvétség miatt függesztette fel a korábbi világelső versenyzési engedélyét.

A 31 éves román sportoló játékjogának ideiglenes felfüggesztést azt követően rendelték el tavaly októberben, hogy a 2022-es amerikai nyílt teniszbajnokság alatt levett minta a roxadustat nevű tiltott szert mutatta ki a szervezetében. Ezt követően Halep doppinggyanúba keveredett a biológiai útlevelében kimutatott rendellenességek miatt is. Az ITIA közleménye szerint a Sport Resolutions által megbízott független bíróság június 28-29-én ült össze Londonban, és meghallgatta Halepet, illetve a román játékos védelmében felszólaló szakértőket. A bíróság szeptember 11-én közölte: megállapította, hogy a játékos szándékosan megsértette a doppingellenes szabályokat.

A bíróság elfogadta Simona Halep érvelését, miszerint szennyezett étrend-kiegészítőket szedett, de megállapította, hogy a játékos által elismert mennyiség nem eredményezhette a pozitív mintában azonosított roxadustat-koncentrációt. A testület megalapozottnak tartja a biológiai útlevéllel kapcsolatos vádat is, mivel nem volt oka megkérdőjelezni a három független szakértő egyhangú határozott véleményét, miszerint valószínűleg doppingolás volt a magyarázat a sportoló biológiai útlevelében kimutatott rendellenességeknek.

Halep folyamatosan tagadta, hogy tudatosan szedte volna a roxadustat nevű szert, és azt állította, hogy a pozitív doppingtesztet a szennyezett étrend-kiegészítő okozta. Emellett többször is az ügy tárgyalásának szándékos késleltetésével vádolta meg a Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökséget.

Az ITIA döntésének bejelentése után Halep azt nyilatkozta: „csalódottsággal töltötte el és sokkolta”, hogy 2026 októberéig eltiltották a versenyzéstől két különböző doppingvétség miatt. „Az elmúlt év volt életem legkeményebb mérkőzése, és sajnos a küzdelem folytatódik. Az életemet a tenisznek (...) szenteltem. Nagyon komolyan veszem a sportágat irányító szabályokat, és büszke vagyok arra, hogy tudatosan soha nem fogyasztottam tiltott szert. Nem vagyok hajlandó elfogadni a négyéves felfüggesztésről szóló döntést” - szögezte le a teniszező.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában