Győzelem

2023.09.10. 15:56

Drámai végjátékot követően nyert a Bihar FC

A Nagyváradi Bihar FC egy drámai végjátékot követően 1–0-ra nyert otthon a Lippai Şoimii ellen a III. Liga 8. csoportjának 3. fordulójában, ezzel továbbra is a pontvadászat élén állnak.

Fotó: fcbihor.ro

Szakács Dávid

A Bihar FC körülbelül 3000 hazai drukker társaságában lépett pályára a Bodola Gyula Stadionban a Lippai Şoimii együttesével a harmadosztály 3. fordulójának szombat délutáni játéknapján. A kisebb hőség rányomta a bélyeget az összecsapás elejére, mindkét csapat temérdek hibával futballozott. Az első komolyabb lehetőséget a váradiak a találkozó első félóráját követően alakították ki, Dacian Ionuț beadására Sergiu Jurj érkezett, akinek a fejese centikkel kerülte el a kaput. Mint a későbbiekben kiderült, ez volt az első félidő egyetlen érdekes pillanata.

A folytatásban a tempó valamelyest felgyorsult, ám most a Şoimii veszélyeztetett először. Percekkel később a Nagyvárad válaszolt, Jurj éles beívelésére azonban nem ért oda Andrei Moga. A 68. percben a Lippa egy kontratámadás végén közel volt a vezetéshez, a nagyváradiakat Mihai Pînzariu mentette meg. Az utolsó negyedóra óriási izgalmakat hozott, mindkét kapu előtt nagy helyzetek maradtak ki. A vendégektől ekkortájt kiállították Said Alves-t, miután a játékvezető engedélye nélkül jött vissza a gyepre. A Várad a végjátékban mindent megtett a győzelem érdekében, ami végül az utolsó utáni pillanatban érkezett meg, Alex Popa közelről kotort a hálóba egy kapusról kipattanó labdát (1–0). Florin Farcaş alakulata ezáltal továbbra is vezeti a harmadosztály pontvadászatát kilenc ponttal. A következő fordulóban, szeptember 16-án a piros-kékek a Temesvári Politechnica otthonába látogatnak majd.

 

Jegyzőkönyv

Nagyváradi Bihar FC – Lippai Șoimii 1–0 (0–0). Alex Popa (90+4.)

Bodola Gyula Stadion – 3000 néző

Bihar FC: M. Pânzariu – C. Jurj, D. Stan (A. Popa, 46.), R. Farcaş, A. Stoian (L. Ioviţă, 46.), R. Gunie, B. Vasile (F. Drăgan, 63.), A. Moga (A. Chindlea, 75.), A. Sorian, I. Ban (M. Hosu, 63.), S. Jurj. Vezetőedző: Florin Farcaş.

Şoimii: A. Iliescu, T. Candreanu (D. Puta, 83.), D. Petruţ, A. Bain, F. Agha, N. Brad (D. Bickling, 64.), S. Alves, P. Jichici, M. Simandan, D. Ciubăncan, C. Gavra (C. Dinu 13., D. Salka, 83.). Vezetőedző: Cristian Todea.

Játékvezetők: Claudiu Ştef – Cosmin Bojan és Alexandru Cozma (mindegyik Marosvásárhelyről)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában