III. Liga

2023.02.09. 12:04

Kolozs megye bajnokával küzdhet meg a Bihar megyei legjobb

A bukaresti Labdarúgás Házában kisorsolták a regionális osztályozók párosítását, melynek kapcsán a megyei bajnokok küzdenek majd júniusban a III. Ligába való feljutásért.

Forrás: Facebook

Jósa Attila

Az osztályozók során 42 megyei bajnokcsapat lesz érintett, a döntők után ezek közül 21 folytathatja a harmadosztályban. Mint kiderült, Bihar megye bajnoka Kolozs megye bajnokával mérheti össze a tudását, a 2. régió további párosításai: Máramaros – Beszterce-Naszód, Szilágy – Szatmár. A feljutásról oda-visszavágós párharcok döntenek, jelen állás szerint az első mérkőzéseket június 17-én, 18 órától a visszavágókat pedig június 24-én, 17.30-tól rendezik. A Kolozs megyei bajnokságban az őszi idényben a Szentmihályi Arieșul végzett az élen, de a bajnoki címre esélyes lehet a Szamosújvárnémeti Vulturul és az Aranyosegerbegyi Victoria is.

A megyei labdarúgó-szövetségek 2023. június 11-ig kötelesek értesíteni a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) Versenyügyi Osztályát a rájátszásba jutott csapatokról.

Az FRF arról is tájékoztat, hogy: „a rájátszásban való részvétel jogával az az egyesület rendelkezik, amelyik a IV. Liga rájátszásának a végén az első helyen áll az egyes megyékben vagy Bukarest városában. Amennyiben a szóban forgó klub nem felel meg a rájátszásban való részvétel feltételeinek (nem rendelkezik jogi személyiséggel és/vagy a Sportminisztérium által kiállított sportigazolvánnyal), a rájátszás mérkőzéseit nem játsszák le, és az ellenfél csapatát, amennyiben megfelel a részvételi feltételeknek, győztesnek nyilvánítják”.

Az elmúlt szezonban Bihar megyének nem volt képviselője a feljutásért folyó rájátszásban, miután a bajnokcsapat, az azóta megszüntetett Borsi Viitorul nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel. Az már csak a romániai labdarúgás jelenlegi állapotáról állít fel egy szomorú diagnózist, hogy az ellenfél, a Beszterce-Naszód megyei Majori Silvicultorul sem kívánt a harmadosztályban szerepelni.

Márciusban újra kezdik

A júniusi osztályozóig azonban még hátravan a megyei bajnokság legizgalmasabb szakasza, a felsőházi rájátszás. Mint arról korábban beszámoltunk, a Borsi Viitorul megüresedett helyét a Megyei Labdarúgó-egyesület döntésének értelmében az Élesdi Crișul veszi át. Az élesdiek az alapszakasz során a pályán a hatodik helyet sikerült kiharcolják az Északi csoportban, de mivel az ötödik helyezett Mezőtelegdi Foresta sem rendelkezik a sportigazolvánnyal (CIS), így ők kerültek előrébb a sorban.

Az első fordulóban, melyet március 11-én rendeznek, az Élesdi Crișul a Nagyszalontai Olimpia vendége lesz, a további mérkőzések: Bihardiószegi SK – CAO-NAC, Belényesi Bihorul – Fugyivásárhelyi SK, Székelyhídi Sasok – Bihar FC II. A tervek szerint valamennyi mérkőzésre szombaton, 11 órától kerítenek sort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában