Román Kupa

2023.01.17. 18:18

Vízilabda: a tévében is látható lesz a kupadöntő

A tornán nyolc csapat vesz részt, köztük két nagyváradi gárda, a VSK és az Egyetem SK.

Forrás: csmoradea.ro

Jósa Attila

Nyolc csapat résztvételével holnaptól kezdetét veszi a vízilabda Román Kupa Otopeni városában. A csapatokat két, egyenként négyfős csoportra osztották. Az A jelzésű csoportba kizárólag fővárosi csapatok kerültek (Bukaresti Steaua, Rapid, Sportul Studențesc és Hello Sport), míg a két nagyváradi egyesület a B csoportban szerepel. A VSK és az Egyetem SK mellé a Bukaresti Dinamo és a Kolozsvári Politehnica kapott besorolást.

Ami a váradi rangadót illet, már az első fordulóban összecsap a két gárda, holnap reggel, meglehetősen korai időpontban, reggel 9-től rendezik a Nagyváradi VSK – Egyetem SK derbit. A két csapat idén már kétszer is megküzdött egymással a Szuperligában, mindkét mérkőzésen könnyedén nyert az idén a bajnoki címre hajtó VSK. December végén 17–5 lett a végeredmény Ciprian Cîmpianu csapata javára, de a 12 gólos győzelem lehetett volna jóval nagyobb is, ha a VSK 14–0 után nem játszik „behúzott kézifékkel” a második félidőben.

A csoportokból az első két helyezett jut be az elődöntőkbe, melyeket január 20-án, pénteken rendeznek, míg a férfi vízilabda Román Kupa döntője január 21-én, szombaton 12.45 órától veszi kezdetét.

A TVR közvetít

Fontos fejlemény, hogy a vízilabda Román Kupa döntőjét a Román Televízió (TVR) élőben közvetíti. Az elmúlt években a vízilabdázás szinte teljesen kiszorult a romániai televíziós csatornák képernyőjéről, remélhetőleg a most kötött megállapodás ebben az ügyben is fordulatot jelent. A papírforma mindenesetre Bukaresti Steaua – Nagyváradi VSK döntőt ígér, a két csapat játéktudása idén is messze kiemelkedik a mezőnyből.

Bukarestben készülnek

A vízilabda Román Kupa tornáját követően a VSK Bukarestbe utazik, ahol három napig együtt készül a csapat a Panionios elleni LEN Eurokupa negyeddöntőre. A csapat a tervek szerint január 24-én, kedden utazik Görögországba, a mérkőzést pedig egy nappal később rendezik. A görögök elleni visszavágóra február 8-án kerül sor Nagyváradon a Ioan Alexandrescu Olimpiai Uszodában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában