Bölények Ligája

2023.01.31. 12:41

Váradra érkezik a bajnoki címvédő

A szerző felvétele

Néhány nap eltéréssel a Bölények Ligájának első két helyezettjével is hazai pályán játszik a Nagyváradi VSK kézilabdacsapata. A 20. fordulóból előrehozott mérkőzésen ma délután 18 órától a Bukaresti Dinamo látogat az Antonio Alexe Sportcsarnokba. Az őszi mérkőzéshez hasonlóan most is a fővárosiak kérték a meccs előrehozatalát, a Dinamo ugyanis még versenyben van a Bajnokok Ligájában, ahol 10 forduló után a roppant erős összetételű A jelzésű csoport negyedik helyén áll, és reális esélye van a a továbbjutásra. A bajnokságban verhetetlennek bizonyult az eddigi 15 forduló alatt a fővárosi alakulat, második helyezett Konstancai VSK előtt 10 pont a Dinamo előnye, így bátran kijelenthetjük, hogy akár már most odaadhatnák a szövetség illetékesei a bajnoki aranyérmeket a piros-fehéreknek. A Nagyváradi VSK a fogadkozások ellenére sem szerzett pontot a Bölények Ligájában, a bennmaradás szempontjából teljesen reménytelen helyzetbe sodródott egyesület a tisztes helytállásban bizakodhat a tavaszi idényben. Emlékezhetünk, a piros-kékek nem a pályán vívták ki az élvonalban való indulás jogát, erre a resicabányaiak visszalépése miatt kapott lehetőséget a klub. A román élvonal csapatainak anyagi lehetőségeit figyelembe véve egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy idén nyáron is lesz olyan együttes, ahol „bedobják a törülközőt”. A jól értesültek pedig tudni vélik, hogy szóba jöhet akár a bajnokság létszámának bővítése is, ami szintén egy menekülőútvonal lehet Cosmin Liberţ vezetőedző alakulata számára. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában