FIBA Európa-kupa

2023.01.12. 18:04

Neal lett a tragikus hős

A Nagyváradi VSK U kétpontos vereséget szenvedett Nicosiában, a Keravnosz Sztrovolu vendégeként.

Forrás: facebook.com/keravnosbc.strovolou

Jósa Attila

A FIBA Európa-kupa L csoportjában rendezett mérkőzés nagyváradi kosárral indult, Eric Neal remek passzát Tarolis értékesítette. Sokat nem késett a ciprusiak válasza, a játék az első negyed hátrelevő részében kiegyenlített volt, 10 perc után minimális különbséggel vezettek a ciprusiak (25–23). A második negyedben a Keravnosz meglépett az eredményjelzőn, ebben a periódusban semmi nem sikerült támadásban a piros-kékeknek. A hazaiak már 9 ponttal is vezettek (35–29), ekkor időt kért a nagyváradiak vezetőedzője, Cristian Achim. A váradi csapat ezt követően inkább a távoli dobásokat erőltette, elsősorban Richard érdeme, hogy pillanatokon belül már csak 3 pontot kellett lefaragnia a VSK U-nak (37–34). A második félidőt is a Vörös Oroszlánok kezdték jobban, Neal és Richard egymással versenyeztek a távoli dobások terén, előbbi hat, míg utóbbi végül négy tripláig jutott, 51–52-nél pedig hoszú idő után ismét a nagyváradiaknál volt az előny. Richard újabb triplája után tovább nőtt az előny (51–55), ekkor azonban a játékvezetők vették át a főszerepet, több olyan lépéshibát és személyi hibát is befújva a váradiak ellen, ami megütközést váltott ki a VSK U játékosaiban és a technikai stábban egyaránt.

A Keravnosz élt a lehetőséggel, és visszavette a vezetést az utolsó negyed előtt (65–60). A záró felvonásban három percig egyik oldalon sem született kosár, majd a mérkőzés elejéhez hasonlóan Tarolis Neal passzából visszahozta a váradi reményeket. A végjáték hihetetlen izgalmakat tartogatott, főszerepben ismét az amerikai Eric Neal volt. A légiós előbb egy remek triplával egyenlített (75–75), majd az utolsó percben egy labdaszerzést követően ismét távolról próbálkozott, ezúttal sikertelenül. A ciprusiak két büntetőt értékesítettek, de az utolsó támadást a VSK U vezethette.

Ogden negatív rekordja

A mérkőzés során parádésan teljesítő Eric Neal ezúttal is egyénileg akarta megoldani a feladatot, de közelről sem talált a gyűrűbe, így a Keravnosz nyerte a mérkőzést 77–75 arányban. A találkozó végén elpackázott lehetőségek ellenére Erick Neal volt a nagyváradiak legjobbja, aki 28 pontot és 6 asszisztot jegyzett a nicosiai meccsen, a honosított Kris Richard 18 pontig jutott. Neal Nagyváradra igazolása óta most volt a legeredményesebb, ellenben egy negatív rekordról is mindenképpen érdemes szót ejtenünk. A csapat idei szezonban talán legjobb és egyben legeredményesebb játékosa, Mark Ogden egyetlen pontot sem szerzett a Keravnosz ellen, pedig közel 23 percet töltött a parketten.

A csoport másik meccsén a Brose Bamberg 73–69-re nyert a lengyel Ladiszlói Anwil ellen, amivel jelentősen csökkentek a VSK U továbbjutási esélyei. A FIBA Európa-kupa negyedik fordulójában január 25-én, szerdán 19 órától a VSK U hazai pályán fogadja a Brose Bamberg csapatát, míg az Anwil Nicosiába látogat. A bajnokságban szombaton 17 órától Konstancán játszik a Nagyváradi VSK U, az Athletic elleni mérkőzést a Román Kosárlabda-szövetség Youtube-csatornája közvetíti.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában