LEN Eurokupa

2022.12.14. 11:17

A nyolc közé jutásért játszik ma a VSK

A VSK és a Bukaresti Steaua között ez lesz a harmadik találkozó ebben az idényben.

Illusztráció

Jósa Attila

Rangadót rendeznek ma 19 órától a Ioan Alexandrescu Uszodában, ahol a Nagyváradi VSK a Bukaresti Steaua csapatát fogadja a LEN Eurokupa nyolcaddöntőjének visszavágóján. A két csapat között ez lesz a harmadik találkozó ebben az idényben, november végén Bukarestben találkoztak kétszer is a felek, előbb a bajnokságban, majd az Eurokupa párharc első felvonásán. Mindkét mérkőzés szikrázó összecsapást hozott, de a mérleg végül a fővárosiak felé billent, miután a bajnokságban 8–7-re le tudták győzni a nagyváradiakat, míg az Eurokupa meccs 8–8-as döntetlennel ért véget. A VSK játékosai számára természetesen kedvező eredményt jelentett a bukaresti döntetlen, hiszen hazai környezetben egy minimális különbségű győzelem is a legjobb 8 közé jutást eredményezné. Amennyiben a nagyváradi meccs is döntetlennel végződne a rendes játékidő letelte után, úgy egyből ötméteresek következnek, az idegenben lőtt gólok száma nem számít bele az összevetésbe az Eurokupában. A fogadóirodák esélylatolgatása alapján a VSK számít papíron esélyesebbnek, a piros-kékek győzelmét 1.65- ös szorzóval kínálják, míg a Steaua győzelme háromszoros pénzt fizethet.
Az idény egyik legfontosabb mérkőzésére az Eventbook.ro jegyiroda internetes oldalán lehet belépőt vásárolni, de a meccset megelőzően a Ioan Alexandrescu Olimpiai Uszoda jegypénztárai is nyitva lesznek. A jegyek ára felnőtteknek 20, diákoknak 5 lej. A nagyváradi mellett további hét párharcban zajlanak a LEN Eurokupa nyolcaddöntőinek küzdelmei, az első mérkőzéseken a következő eredmények születtek: Budapesti Honvéd – Szolnoki Dózsa 13–11, Vasas – Crvena zvezda (szerb) 15–10, CN Noisy Le Sec (francia) – Trieste Pallanuoto (olasz) 12–20, Partizan Belgrád (szerb) – Panioniosz (görög) 12–11, RN Savona (olasz ) – CC Ortigia (olasz) 7–2, Primorac Kotor (montenegrói) – CN Tourcoing (francia) 7–7, VK Sabac (szerb) – CN Barcelona (spanyol) 13–10.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában