Helyi sport

2022.11.28. 18:50

A továbbjutásért lép pályára Belgiumban a VSK U

Forrás: CSM Oradea

Jósa Attila

A nagyváradi vízilabdázók mellett a kosarasokra is fontos nemzetközi mérkőzés vár szerda este. A FIBA Európa-kupa 6. fordulójában Belgiumba látogat a Nagyváradi VSK U, ahol az E csoporban a Kangoeroes Mechelen vendégeként lép pályára. A csoportban öt forduló után a Vörös Oroszlánok állnak az élen négy gőzelemmel és egy vereséggel, így kedvező pozícióból várhatják a döntő ütközetet. Amennyiben a nagyváradiak győztesen hagyják el a játékteret, úgy első helyen jutnak a nyolcaddöntőbe, a második helyhez pedig az is elégséges, ha a VSK U nem szenved 25 pontosnál nagyobb vereséget. A két csapat első mérkőzését parádés második félidőbeli teljesítményével a Nagyváradi VSK U nyerte 98–76 arányban. Bíztató hír az együttes háza tájáról, hogy a litván Donatas Tarolis is felépült térdsérüléséből, így szükség esetén őt is bevetheti Cristian Achim vezetőedző.

A Kangoeroes Mechelen – Nagyváradi VSK U mérkőzés holnap este 21.30 órai kezdettel kerül megrendezésre és élőben követhető a FIBA YouTube csatornáján.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában