2022.10.09. 19:20
Második helyen a Félixfürdői Lotus

Forrás: bihon.ro
BN-összeállítás
Sorozatban másodszor játszott döntetlent a Félixfürdői Lotus labdarúgócsapata, s ezáltal hat mérkőzés óta veretlen a III. Liga 10. csoportjában. Legutóbb a kolozsvári CFR második számú együttesével csapott össze idegenben, melynek színeiben több olyan külföldi játékos is pályára lépett, akiket teszteltek, hogy beválnának-e a Szuperligában. A második félidőben az a Jose Gomes szerezte meg a vezetést a kolozsváriak részéről, aki a lisszaboni Benficában nevelkedett, és 2016-ban Európa-bajnokká vált Portugália U 17-es válogatottjával, sőt a turné gólkirálya és legjobb játékosa is lett. 2018-ban aztán az U 18-as Európa-bajnokságot is megnyerte. A Lotus mindent megtett az egyenlítés érdekében, s az erőfeszítéseit siker koronázta, ugyanis a játékidő letelte előtt egy perccel Alex Sorian szögletrúgását követően Florin Pop a kapuba fejelte a labdát. Ezzel a döntetlennel a Lotus feljött a tabella második helyére, két pontra megközelítve a listavezető Szatmárnémeti VSK-t, illetve egy ponttal megelőzve a nagyváradi Bihar FC-t és a besztercei Gloriát. A következő játéknapon, október 14-én hazai pályán, Váradszentmártonban a Gloriát fogadja a Lotus.
A Bihar FC a szatmárnémeti VSK-val játszott idegenben, és már a 7. percben előnyhöz jutott Ionuț Ban révén. Ezt követően Ciprian Brata egyenlített, így a csapatok 1-1 állással vonultak a félidőben az öltözőbe. A második játékrészben a hazaiak kezdtek jobban – Denis Baior találata nyomán lett 2-1, majd a váradiaktól Alex Popa egyenlített, sőt Raul Ardelean góljával ismét vezetést szerzett a Bihar FC csapata. A hajrát azonban a VSK bírta jobban, a rendes játékidőn túli hosszabbításban a veterán szenegáli Guye Mansour két gólt is adott, így végül a szatmáriak örülhettek 4-3-as győzelemnek.