Labdarúgás

2022.08.16. 13:43

Újabb sikert aratott a Bihardiószegi SK

Forrás: a szerző felvétele

D. Mészáros Elek

Alig egy hét telt el azóta, hogy az elmúlt hétvégén ismételten győzelmet arató bihardiószegi futballisták „szárnyalásukból” földre kényszerítették 2-0-s győzelmükkel a Székelyhídi Sasokat. A Román Kupa első fordulójának végkimenetele felsrófolta a szurkolói kedvet, jócskán többen látogattak ki a második mérkőzésre, ahol a Borsi Viitorul csapatával viaskodtak a helyiek. Az első félidő mondhatni eseménytelenül telt el, a két csapat játékosai „ízlelgették” egymást. Míg a vendégek az idegenben való játék miatt „szerénykedtek”, addig a hazaiak némiképp tartottak a negyedik liga megyei első helyezett gárdájától. A második játékrész sem kecsegtetett szurkoló örömökkel, a borsiak nekilendültek az ellenfélnek, a hazaiak nehezen találták az ellenszert. A sorozatos támadást nem sikerült sokáig hárítani, így a 76. percben egy szélről érkező beadást Zádori Sebastiannak sikerült értékesítenie, Bors megszerezte ezzel a vezetést. Három perccel a hivatalos játékidő befejezése előtt húsz méterről, bal lábával Sabău Cosmin remekelt, jól „benézte” a bal felső sarkot. A kétszer 15 perces hosszabbítás újabb esélyt hozott a diószegieknek. A hosszabbítás 7.percében Crișan Roland és egy kapus hiba közreműködésével vezetéshez jutott a Diószegi S.K. A hosszabbítás második részében egy sikeres ellentámadást követően Marian Pop „kettesben” maradt a borsiak hálóőrével, aki mellett elegánsan kapuba gurította a labdát. A 3-1-re végződött mérkőzés a bihardiószegi futballpréri sikeres idényét vetíti elő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!