Kézilabda

2022.08.28. 15:52

A hajrában kapott ki a Nagyváradi VSK a Bölények Ligájának nyitányán

A váradiak a fővárosban, a Bukaresti VSK pályáján indították a szezont, ahol végül egy küzdelmes mérkőzés után 29-26 arányú vereséget szenvedtek.

Forrás: facebook.com/CSMBOfficial

Jósa Attila

A Nagyváradi VSK kézilabdázói szombat délután bemutatkoztak a Bölények Ligájában, az élvonalbeli romániai férfi kézilabda-bajnokság 2022-2023-as kiírásában. George Tăutu tanítványai jól kezdték a mérkőzést, az első két gólt Borivoje Djukic és Kovács Márk révén a piros-kékek szerezték. A folytatásban is a vendégeknél volt az előny, 3–1-re, majd 4–2-re is vezetett a Nagyváradi VSK a mérkőzés elején.

Kézilabdában ez természetesen nem számít jelentősebb „fórnak”, a bukarestiek hamar le is dolgozták hátrányukat és a félidő végén egygólos előnnyel vonulhattak az öltözőbe (14–13). A mérkőzés a második félidőben is kiegyenlített maradt, a 43. percben, bő negyedórával a vége előtt 20–20-as állást jegyezhettünk fel. A mérkőzés hajráját azonban nem bírta a váradi gárda, hogy ennek oka az erőnléti hiányosságokban, esetleg az élvonalbeli tapasztalat hiányában keresendő, az még eldöntendő kérdés marad a következő fordulókra. A hazaiak az utolsó tíz percben kezdtek egyre jobban elhúzni, az 50. percben 24–22, az 57. percben pedig már 28–24 állt az eredményjelzőn. Oarga és Farcaș két egymást követő góllal 28–26-ra alakította az állást, de a mérkőzés kimenetele szempontjából ennek már nem volt jelentősége. A hazaiaknak erre még volt válasza az utolsó pillanatokban, így végül 29–26 arányú megérdemelt győzelmet aratott a Bukaresti VSK, de összességében az újonc váradi együttes sem vallott szégyent a nyitó fordulóban. A legeredményesebb nagyváradi játékosok Kovács Márk és Borivoje Djukic voltak, öt-öt találattal.

„Túl sok helyzetet hagytunk ki, és nem voltunk elég frissek sem a meccs hajrájában. Fontosnak tartanám kiemelni, hogy különböző okokból gyakorlatilag csak nyolc alapemberrel tudtunk kiállni a mérkőzésre. Sajnálom, hogy kikaptunk, érzésem szerint ez egy nyerhető meccs volt. Talán, ha ezt a találkozót néhány fordulóval később játszottuk volna, miután már több tapasztalatot szereztünk, más lett volna az eredmény.” – nyilatkozta a vereség után George Tăutu, a nagyváradiak vezetőedzője.

A Nagyváradi VSK kerete a mérkőzés után Bukarestben maradt, mivel hétfő délután a 7. fordulóból előrehozott mérkőzésen a bajnoki címvédő Bukaresti Dinamo ellen is megmérkőzik. A változtatás a Bajnokok Ligájában szereplő Dinamo kérésére történt. A mérkőzést a PRO Arena sportcsatorna 17.30 órától élőben közvetíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában