Triatlon

2022.07.05. 10:05

X-Man: az emberi teljesítőképesség határait feszegették

Szélsőséges időjárási körülmények között rendezték a legrangosabb hazai triatlon-versenyt múlt szombaton, Nagyváradon.

Jósa Attila

A nyári sportesemények egyik kiemelt nagyváradi rendezvényére került sor július 2-án, szombaton. A legrangosabb hazai triatlon-verseny, az Arobs X-Man Romania idén több mint 300 sportolót vonultatott fel a rajtnál. A versenyzők a Full Ironman kategóriában egészen elképesztő távokat teljesítettek, a 3800 méter úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és 42,2 kilométer futásból álló verseny kapcsán pedig az időjárás sem segítette a „vasembereket”. A rekkenő hőségben a szervezők, frissítőpontot is felállítva, természetesen minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy enyhítsék a kánikula okozta megpróbáltatásokat, de a triatlonistákat szemmel láthatóan kemény fából faragták, akik tisztában vannak azzal, hogy a triatlon alapvetően egy nyári sportág és fel vannak készülve a szélsőséges időjárási viszonyokra.
Ezekből kijutott bőven az indulóknak, hiszen az esti órákban, amikor még javában körözött a mezőny egy része a Szent László tér – Nagyvásártér – Kossuth utca útvonalon, hatalmas eső zúdult Nagyvárad belvárosára, így a még célba nem érkezett versenyzők számára lefújták a versenyt, de elmaradt az ünnepélyes eredményhirdetés is.
A férfiaknál a Full Ironman kategóriában az első helyet a bukaresti Răzvan Ene szerezte meg 9 óra 44 perc 54 másodperces idővel. A második helyen a moldovai Vladislav Munteanu végzett 9:52:27 időeredménnyel, a harmadik helyen pedig a marosvásárhelyi Mihai Alexandru Cenger ért célba, 10 óra 18 perc és 42 másodperc alatt. A nőknél a Full Ironman versenyt a magyarországi Gyebnár Éva nyerte, aki 12 óra 18 perc és 50 másodperc alatt teljesítette a távot. Őt a nagyváradi Bakó Annamária követte a sorban 12.32:33-as idővel, a harmadik helyre pedig a bukaresti Iulia Florea futott be. A Half Ironman kategória 1900 méter úszásból, 93 kilométer kerékpározásból és 21,6 kilométer futásból állt, itt a férfiak között a miskolci Hankó Dávid volt a leggyorsabb, aki 4 óra 23 perc 22 másodperc alatt ért célba, míg a nők versenyét a marosvásárhelyi Tuzson Ágnes nyerte, 5 óra 35 perc 49 másodperces időeredményével.

 

Borítókép: a szerző felvétele

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában