Mérkőzés

2022.05.25. 14:31

A feljutás a tét a Vajdahunyadi SK ellen

Jósa Attila

Váradi szempontból az utóbbi évek legfontosabb mérkőzését vívja szerda délután a CAO együttese. A zöld-fehérek ellenfele a 18 órától kezdődő osztályozón a harmadosztály 9. csoportjának veretlen győztese, a Vajdahunyadi SK csapata lesz. A jövőre újra Corvinul néven induló klub keretében három brazil légiós mellett olyan romániai szinten elismert labdarúgókat is találunk, mint a száznál is több élvonalbeli meccsel rendelkező, a Galaci Oțelul színeiben a Bajnokok Ligájában is pályára lépő Laurențiu Buș, vagy éppen a Nagyváradi Luceafărulban is megfordult Andrei Hergheligiu.

Florin Farcaș, a CAO vezetőedzője a hétvégén pihentette a kezdőcsapat játékosait, így remélhetőleg a legjobb összeállításban küldheti pályára együttesét. A klub elnöke, Laurențiu Danșa a szerda délutáni mérkőzés kapcsán elmondta, a megszokottnál jóval több nézőt várnak a Bodola Gyula Stadionba, ezért három jegypénztárt is megnyitnak, egyet kizárólag a már hetek óta a meccs lázában égő vendégszurkolók számára. A találkozóra egy belépő ára 10 lejbe kerül, a 14 éven aluli gyermekek pedig ingyen tekinthetik meg az osztályozót. A visszavágót május 28-án, szombaton rendezik Vajdahunyadon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában