Felsőházi rájátszás

2022.04.24. 00:01

Eredményes fordulót zártak a Bihar megyei csapatok

A Nagyváradi CAO és a Félixfürdői Lotus is győztesen hagyta el a pályát a felsőházi rájátszás negyedik fordulójában.

Forrás: facebook.com/fcsomesuldej

Jósa Attila

A negyedik fordulóval folytatódtak péntek délután a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság küzdelmei, a felsőházi rájátszásban érdekelt Bihar megyei csapatok közül a Nagyváradi CAO Nagyiklódon vendégszerepelt, ahol a Dési Someșul gárdájával mérhette össze a tudását, az idény során már negyedik alkalommal. Az alapszakasz során a két csapat egymás elleni meccseit a CAO nyerte, ahogy a rájátszás első fordulójában rendezett találkozót is, így, ha nem is játszott jó formában a zöld-fehér együttes az elmúlt fordulókban, a désiek ellen meríthettek némi önbizalmat az egymás elleni mérlegre tekintve. Ennek megfelelően váradi rohamokkal indult az összecsapás, a hatodik percben Popa kapáslövését csak hatalmas bravúrral tudta hárítani a hazaiak kapusa. Két perccel később már Boison is tehetetlen volt, Popa előrevágott labdáját Gunie szelídítette meg, majd 15 méterről a jobb sarokba lőtt (0–1).

Florin Farcaș tanítványai meglepően gyorsan alkalmazkodtak a nagyiklódi pálya műfűves borításához, utólag kijelenthető, hogy a váradiak technikás, sokpasszos játékának kimondottan „feküdt” a szintetikus játéktér. Ezzel szemben a Someșul játékosai folyamatosan beívelésekkel próbálkoztak, melyeket könnyedén hárított a CAO védelme, az egyetlen komolyabb hazai helyzetet Ferhaoui pedig mellé lőtte a 40. percben. A második félidőben tovább növelhette volna előnyét a váradi alakulat, de Mihai Ion 23 méteres hatalmas lövését védte Boison, aki több mérkőzésen is magára ölthette már korábban a libériai válogatott mezét.

Dobogón a Lotus

Győzelmével a CAO négy pontra megközelítette a Nagybányai Minaurt a táblázaton, a Someșul viszont lecsúszott a dobogóról, hiszen a felsőház másik Bihar megyei csapata, a Félixfürdői Lotus tovább folytatta remek szereplését és hazai pályán győzött 2–1 arányban az éllovas máramarosiak ellen.

A rájátszás eddigi négy fordulója során a 10. csoportban a Lotus szerezte a legtöbb pontot (9), míg a legkevesebbet a pénteki, CAO elleni meccs előtt még a feljutásról álmodozó désiek (1). Az alapszakasz során összeszedett hátrány miatt ez a remek teljesítmény is kevés ahhoz, hogy a Lotus célba vehesse az osztályozós helyeket, a piros-kékek ettől függetlenül maximális odaadással vetik bele magukat a küzdelmekbe hétről-hétre. Pénteken már a második percben megszerezte Váradszentmártonban a vezetést a Minaur, ezt Sîrbu és Meşter góljaival félidőig megfordította a hazai csapat. A második félidőben ajándék tizenegyeshez jutottak a vendégek, de Beke hárította Stanciu lövését, a Lotus pedig az újabb győzelme után a harmadik helyre ugrott előre a tabellán.

Az alsóházban nagyot küzdött a Nagyváradi Luceafărul, de ezúttal is pont nélkül maradt, a Nagysomkúti Progresul 1–0 arányban nyert a szintén Váradszentmártonban rendezett mérkőzésen Bogdan Bîrle 38. percben szerzett fejesgóljával.

Dési Someșul – Nagyváradi CAO 0-1 (0-1)

Gólszerző: Răzvan Gunie (8.)

Someșul: Boison – M. Maxin, E. Negru (M. Ionescu, 46.), D. Mureșan, Kovács Sz., D. Plăian (Al. Creciunesc, 67.), I. Dobrea (St. Visic, 75.), St. Ferhaoui, D. Ciurcui, R. Babiciu (R. Cristea, 75.), Ad. Rad (R. Suciu, 40.). Vezetőedző: Tiberiu Bălan

CAO: R. Bob – C. Jurj, Cl. Petruș, D. Stan, Kovács M. – G. Cherman, R. Gunie – A. Gheorghiță (D. Cîrjan, 84.), Ad. Popa (R. Ardelean, 78.), Fl. Chitaș (Al. Popa, 90.) – M. Ion (P. Chiș Toie, 90.). Vezetőedző: Florin Farcaș

Vezette: Cristian Codrea (Nagybánya) – Răzvan Soponar (Nagybánya), Cristian Mureșan (Kapnikbánya)

 

Félixfürdői Lotus – Nagybányai Minaur 2-1 (2-1)

Gólszerzők: Cosmin Sîrbu (21. – 11-esből), Ştefan Meşter (30.), ill. Viorel Chinde (2.)

Lotus: Beke – Cr. Copil, Al. Pintea, Cr. Oros, M. Arsene (R. Creț, 87.), M. Popa, P. Blăgea (Paublusztig, 81.), S. Cucu, Șt. Meșter, C. Sîrbu (Sg. Ciocan, 87.), Fl. Pop. Vezetőedző: Gheorghe Ghiț.

Minaur: R. Băila – C. Jucan, G. Oiţă, M. Lazăr, M. Potcoavă, R. Gneba, M. Donca, V. Chinde, Sg. Ciocan (R. Rus, 46.), A. Văsălie (M. Petran, 88.), C. Stanciu. Vezetőedző: Ciprian Danciu

Kiállítva: R. Gneba (63.)

Vezette: Mircea Ardelean (Arad) – Lucian Berariu (Marót), Cristian Cășuț (Arad)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában