Rájátszás

2022.03.28. 11:27

Megyei rangadóval zárul a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság alapszakasza

A Nagyváradi CAO és a Félixfürdői Lotus is kiharcolta korábban a helyét a felsőházi rájásztásban.

 

Jósa Attila

 

Utolsó fordulójához érkezett a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság alapszakasza, melynek keretein belül szombaton 15 órától a Nagyváradi CAO a Félixfürdői Lotus együttesét fogadja a nagyváradi Bodola Gyula stadionban. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatja a megyei rangadót, hiszen míg a zöld-fehérek az elmúlt forduló után lecsúsztak a tabella első helyéről, addig a váradszentmártoniak matematikailag is bebiztosították a helyüket a felsőházi rájátszásban.

A nagyváradi klub háza táján nem okozott különösebb megrázkódtatást a nagybányai vereség, mint azt Florin Farcaș vezetőedző a mérkőzés után elmondta, a CAO még nem áll készen a feljutásra, sem a klub infrastruktúrája, sem a keret minősége nem alkalmas jelenleg erre, így teljesen felesleges nyomás alá helyezni a fiatal labdarúgókat, hiszen az idény eleji célkitűzések között sem szerepelt a második vonalba való felkerülés. A nyártól újra Bihar FC néven induló együttes ebben a szezonban úgy tűnik, megelégszik a tapasztalatszerzéssel, a szakértők szerint a feljutásért vívott harcban amúgy is szinte lehetetlen lenne a 9. csoport éllovasát, a Vajdahunyadi SK-t legyőzni, az egykoron Corvinul néven szereplő alakulat annyira ütőképes csapatot épített, amellyel messze kiemelkedik a harmadosztály mezőnyéből.

A felsőházi rájátszásban a tabella első négy helyezettje szerepel, ezen csapatok kilenc forduló során háromszor találkoznak egymással, a rájátszás végén pedig még mindig nem érnek véget a küzdelmek, mivel a tíz csoport első és második helyezettje tíz párharcban játszhat majd oda-visszavágós mérkőzéseket a rájátszás döntőjében való szereplésért. Amennyiben egy csapat eddig eljut, az még mindig nem ér feljutást, mivel a tíz együttes gyakorlatilag öt „döntőt” játszik, melynek győztesei feljutnak a másodosztályba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában