Harmadosztály

2022.03.02. 14:21

Kisjenőben is győzött a Nagyváradi CAO

A felkészülési időszakban a hetedik mérkőzésén a hatodik győzelmét aratta a zöld-fehér gárda.

Jósa Attila

A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 10. csoportjában az őszi fordulók után élen álló nagyváradi együttes szombaton az Arad megyei Kisjenőben lépett pályára a helyi Crișul vendégeként. A hazaiak szintén a feljutásra pályáznak idén, jelenleg a 8. csoport második helyén tanyáznak, így elmondható, hogy „papíron” a Kisjenői Crișul volt a Nagyváradi CAO legerősebb ellenfele a téli felkészülési időszakban. Az első félidő eseménytelenül telt, egyik kapu sem forgott veszélyben, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak az öltözőkbe a csapatok.

A második félidő elején megszerezte a vezetést a CAO, az őszi idény nagy felfedezettje, Florin Chitaș egy 22 méterről elvégzett szabadrúgásból lőtt védhetetlenül a kisjenőiek hálójába (0–1). A bekapott gól után a hazaiak átvették a mérkőzés irányítását és több nagy helyzetet is kialakítottak, de Ciubotariu és Ciornei is pontatlan volt a befejezéseknél. Egy ellentámadás után a 78. percben a váradiak támadója, Darius Marina a kapusról kipattanó labdát pofozta közelről a hálóba, kialakítva ezzel a 2-0-s végeredményt.

A CAO a jövő szombaton hazai pályán fogadja a Székudvari ACS csapatát a felkészülési időszak utolsó mérkőzésén.

 

JEGYZŐKÖNYV

Kisjenői Crișul – Nagyváradi CAO 0–2 (0–0)

Crișul: Blaga – Clej, Pașca, Sabău, Nistor, G. Siminic, Tănase, Susan, Mâneran (’78 Giurgiu), Ciubotariu (’78 Popa), Ciornei. Vezetőedző: Adrian Abrudean.

Cao: Barabaș – C. Jurj (’83 P. Chiș-Toie), Cl. Petruș (’82 Al. Popa), D. Lupșe (’64 D. Stan), L. Ioviță (’83 M. Balint) – G. Cherman (’76 Kovács Márk), R. Ardelean (’64 D. Cîrjan) – R. Gunie (’64 D. Marina), Ad. Popa (’64 M. Ion), Fl. Chitaș (’76 A. Chindlea) – Sg. Jurj (’82 R. Săutiuț). Vezetőedző: Florin Farcaș.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában