Helyi sport

2022.03.17. 14:37

FIBA Európa-kupa: kettős győzelemmel a dánok jutottak a négyes döntőbe

A Bakken Bears magabiztos játékkal, végig vezetve Nagyváradon is győzni tudott 70–61-re, így pont került a VSK U hosszú európai menetelésének végére.

Forrás: baschet.ro

Jósa Attila

 

A várakozásoknak megfelelően telt ház előtt léphettek pályára a csapatok, de már a mérkőzés elején érződött, hogy a Bears játékosait nem különösebben zavarja a váradi publikum hangorkánja. A szenegáli Diouf gyors egymásutánban két látványos blokkolással igyekezett elvenni a VSK U játékosainak a kedvét a palánk alóli próbálkozásoktól. Támadásban Marvelle Harris volt a vendégek vezére, a finoman fogalmazva sem kosárlabdázó alkatú játékost nem tudták tartani a hazaiak, az első tíz perc után így négy pontos (23–19) dán előnyt jegyezhettünk fel. A negyeddöntő visszavágóját megelőzően kérdéses volt Dovis Bickauskis játéka, végül a litván irányítót sikerült „összedrótozza” a VSK U orvosi stábja a találkozó kezdetére, de mozgásán végig érezhető volt, hogy nem tudja tudása legjavát nyújtani.

A második negyed mindkét csapat részéről kapkodó játékot hozott, számtalan rossz passz, dobás és eladott labda jelezte, hogy egyik csapat sem áll a helyzet magaslatán. Félidőhöz érkezve az előny továbbra is a vendégcsapatnál maradt, az állás húsz perc után 34–38 volt.

Fordulás után hatalmas energiákat mozgósított a VSK U, folyamatosan faragta hátrányát, de amikor végre felcsillant a továbbjutás reménye, a Bears pillanatok alatt megrázta magát és az idegőrlő folyamat kezdődhetett elölről. A harmadik negyed utolsó másodperceiben egyenlített Cristian Achim legénysége (49–49), így már csak három pont hiányzott a hőn áhított bravúrhoz, de a dudaszó pillanatában a kanadai Jarred Ogungbemi-Jackson egy újabb demoralizáló triplával kergette őrületbe a nézőket (49–52).

A váradi játékosok közül szerda este senki nem játszott kiemelkedően, bár Richard tizenhárom pontja, négy megszerzett lepattanója és négy gólpassza elsőre nem tűnik rossz mutatónak, a honosított játékosnak kilenc rossz kísérlete is akadt. A VSK U játékosai a büntetőket is pocsék százalékkal értékesítették, ebben a statisztikai mutatóban az ötven százalékos hatékonyságot sem sikerült elérniük, tizenhárom kísérletből mindössze hat ért célba. A vége így nem lehetett más, mint vereség (61–70), a Bakken Bears kettős győzelemmel, 154-143-es összesítéssel jutott teljesen megérdemelten a FIBA Európa-kupa négyes döntőjébe.

 

JEGYZŐKÖNYV

Nagyváradi VSK U – Bakken Bears 61-70 (19-23, 15-15, 15-14, 12-18)

Nagyváradi VSK U: K. Richard 13, Holt 8, Green 12, Nicolescu, Ogden Jr. 8, Bickauskis 8, T. Fometescu, Gavrilovic 7, Markovic 5.

Vezetőedző: Cristian Achim.

Bakken Bears: Evans 12, Jukic 10, Harris 23, Taylor 6, Ogungbemi Jackson 11, Diouf 2, Ongwae 6.

Vezetőedző: Anders Sommer.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában